Kis-Balaton: hosszú tervezés után indul a Vízvédelem II

MTI   ·   2011.08.17. 14:37
Kisbalatoncivertanlegi1cr

Az első közbeszerzési eljárások meghirdetésével elindult a több évtizede tervezett, és négy éve előkészítés alatt álló Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütemének megvalósítása - mondta el Korcsog Attila, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság megbízásából a projekt előkészítését végző konzorcium vezető cége, az Aquaprofit Zrt. projektfelelőse.

A kiemelt projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhat meg bruttó 6,147 milliárd forint bekerülési költséggel, a tervek szerint 2014-ig. Az uniós támogatási szerződést már tavaly aláírták, azóta az érintett területek állami kezelőitől szükséges hozzájárulások beszerzése zajlott.

A szakember kifejtette, a Kis-Balatonnál egyedülálló vízvédelmi beruházás készül, amelynek eredményeképpen jelentősen csökken a Balaton tápanyagterhelése, javul a tó vízminősége, és biztosított lesz a kiemelkedő természetvédelmi jelentőséggel bíró Kis-Balaton ökológiai vízigénye. A rugalmas vízkormányzási rendszer megépítésével árvízvédelmi szempontból is biztonságosabbá válik a térség.

A kis-balatoni vízvédelmi rendszer megépítésének terve már az 1970-es évektől szerepelt a tervek között, de csak 1979-ben, amikor tragikusan lerontotta a Balaton vízminőségét az eutrofizáció (a növények elszaporodása), akkor döntöttek a megvalósításáról, hogy ezzel drasztikusan csökkentsék a Balaton tápanyagterhelését. A beruházás első üteme, a Felső Tározó (Hídvégi-tó) 1985 tavaszán kezdett üzemelni. A nagyobb Alsó Tározó (Fenéki-tó) építése 1984-ben kezdődött, majd pénzügyi okokból elakadt. Ekkor a Balaton vízminőségének védelme érdekében a leendő második fejlesztési ütem területén elárasztottak egy 16 négyzetkilométernyi területet, az Ingói-berket.

A különböző okokból évtizedek óta halogatott beruházás megvalósítása most megkezdődhet. Ennek során az Ingói-berek kikerül a víz fő áramlási irányából, így a természetes vízjárást követő vízszint kedvezően fog hatni az ott kialakult élővilágra - mondta Korcsog Attila. Hozzátette: az eredeti koncepció annyiban változott, hogy a vízminőség-védelem mellett kiemelt cél a természetvédelmi érdekekhez alkalmazkodó üzemeltetés is.

A Kis-Balaton ökológiai vízigényének biztosítását segíti majd egy korszerűsített monitoring rendszer. Erre azért van szükség, mert a vízminőséget jellemző paraméterek folyamatos figyelésével és az adatok feldolgozásával gyorsabban lehet beavatkozni a vízvédelmi rendszer működésébe. A tervben két "hallépcső" is szerepel, amelyek lehetővé teszik, hogy a vonuló halak az ívási időszakban a vízállástól függetlenül feljussanak a Balatonból a Kis-Balatonba, majd onnan az alsó Zala-völgybe.

Kapcsolódó hírek