Légcsavarok kora, jethangokkal

Gazsó Krisztián   ·   2016.05.18. 08:45
cim

Életkép az első világháborúból

Az idei évben is jelentős számú néző kereste fel a La Ferté-Alais feletti fennsíkon elterülő füves repülőteret. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt: a szombati erős szél a nézők arcán pirosságot, a repülőprogramban pedig kavarodást okozott. Az első világháborús ászokra és a verduni csatára emlékező programrész el is maradt, és csak vasárnap szállhatott fel a Fokker Dr.I-es, a Royal Aircraft Factory SE.5 valamint a meglepően csendes motorhangú Spad XIII-as. Szerencsére délután, nagy örömünkre, a nap is ki-kinézett a felhők mögül, és ezt a jó szokását vasárnapra is megtartotta.

Spitfire felszállóban

A repülési program délután fel kettőtől kezdődött. Így előtte volt idő megtekinteni közelebbről a repülőgépeket. Az érdeklődők repülhettek Ju-52-essel, An-2-essel és a helyi repülőklub egyéb gépeivel. A hangárban a B-17-es előtt a Manhattan Dolls együttes hölgyei énekelnek. És hát az árusok. Számtalan könyv és csecsebecse.

A Francia Haditengerészeti Légierő Landivisiau-i repülőterének sátrában különböző repülő alkatrészek voltak kiállítva. Köztük egy műszerfal. Egy Super Étendard műszerfal. Volt ára is, 800 ezer euró volt ráírva. Többször meg kellett néznem, jól látom-e.

Breguet Atlantique, tengeralattjáró-vadászat a fennsík felett

Ha már szóba került a „zászló” – mert hogy, ez az étendard szó jelentése – el kell mondanom, a típust idén nyáron kivonják a hadrendből, így reménykedtünk, hogy utolsó repüléseik egyikét La Ferté egén teszik meg. Sokszor repültek itt, különlegességét jelentették a repülőnapnak. A programban nem szerepelt, de reménykedtünk, hátha. Mégis csak. Talán. Meglepetés lesz. De nem. Nem repültek. Az utolsó nyilvános szereplésük július 14-én lesz, Párizs egén.

Az Aéronavale mással képviseltette magát. Ez egy ritkán látható gép, főként a szárazföld közepe felett. Errefelé ritkák a tengeralattjárók, márpedig a Bréguet Br.1150 Atlantique 2-nek a felderítés mellett, az ellenük történő harc a feladata. Néhány áthúzást hajtott végre, nyitott bombatér ajtóval, kiengedett futókkal. Kíséretét szombaton három, vasárnap pedig négy Rafale M alkotta, egy-egy, a szolgálatból már kivont, de korábban szintén a haditengerészet kötelékében repült Br.1050 Alizé, Morane-Saulnier MS.760 Paris és CM.175 Zephir társaságában.

Patrouille... Nem, ez nem a de France, ez a de Tranchant

Ez utóbbi típus igen közeli rokona a korábban a légierőben használt CM.170 Fouga Magister. Ezen gép négy példányával repült a vasárnapi kötelék, a La Patrouille de Tranchant. Merthogy szombaton mi más is repülhetett volna, mint a franciák nemzeti büszkesége, a légierő bemutató-köteléke, a Patrouille de France.

A Francia Légierő 3/61 Poitou századától egy szép, szürke, kicsit már foltos festésű Transall repült. Nagyon látványos volt az úgynevezett szarajevói leszállása, bár maga a leszállás elmaradt, illetve többször is szépen, alacsonyan bedöntve húzott el a gép a nézők előtt.

A Bronco, és épen maradt futói

La Fertében a repülési blokkoknak hangzatos nevet adnak. Például a De Havilland Dynasty rész során DH.84 Dragon, DH.82 Tiger Moth, és DHC-1 Chipmunk repült együtt. A II. világháborúban a keleti fronton, az oroszok oldalán harcoló, francia pilótákból álló Normandia-Nyeman alakulatra emlékező, a Sztálin sólymai elnevezést viselő részben egy Jak-3-as, és két Jak-11-es repült.

A TORA, TORA, TORA fejezet során North American T6 Texanok, amelyek az Mitsubishi A6M Zerókat játszák, „megtámadják” Pearl Harbourt. A földön látványos robbanások, majd a robbanások füstjében egy magányos P-40 Warhawk száll fel, hogy szembeszálljon a támadókkal.

Pearl Harbour hőse, a magányos P-40-es

A Warbirds legends blokk nagyon izgalmas lett volna. A P-51D Mustang és a Supermarine Spitfire Mk.V repült is. De a harmadik részvevő lett volna a legérdekesebb: a piros 7-es Manchingból. Az időjárás nem volt a legjobb egy ilyen féltve őrzött gép átrepülésére. Utunk során mi magunk is több zivatarzónán keresztül autóztunk ki. Így a Messerschmitt Me 109 G-4 otthon maradt. Talán majd jövőre.

A vietnami háborúra emlékezve egy T-28A Fennec és egy Bronco szállt fel, miközben a hangszórókból a 60-as, 70-es évek zenéi szóltak. Ez egyébként jellemző is a repülőnapra. Az adott kor repülőihez az adott kor zenéje dukál. Ez is hozzájárult a különleges atmoszférához.

Rafale-ok, nem épp oldtimerek, nem épp légcsavarosak...

Szóval, a hangszórókból énekli Mick Jagger, hogy: „I can't get no satisfaction…”, a Bronco nekifut, hogy felszálljon, és talán a pilóta sem lehetett valamivel elégedett, mert már akkor behúzta a futóművet, amikor a gép még gurult. A sebessége már elegendő volt, így sikeresen felemelkedett, majd a programja lerepülése után szerencsésen le is szállt. Az egészből annyit lehetett látni, hogy a gép egy pillanatra eltűnt a fűben. De a legérdekesebb felszállás aznapi nyertese meg is lett. Vasárnap már jóval a felszállás után húzta csak be a futóműveket.

Így a végére maradva még megemlíteném a szokásos Boeing-áthúzást, csak idén nem 737-essel mint tavaly, hanem egy „némileg” nagyobb 747-essel, amely ki is töltötte az eget, és ugyancsak látványos volt a Belga Légierő Sea King Mk.48-asának kutató-mentő bemutatója.

Franciák Jakokkal: a Normandia-Nyeman 3-asa

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.