Logisztikai rémálom: Oroszország drága!

MTI   ·   2013.08.15. 18:12

Drágállják a NATO-ban az orosz szállítmányozó cégek árait, és még egyetlen szerződést sem kötöttek eddig az afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) részt vevő államok, hogy az uljanovszki átrakodó bázison keresztül juttassák haza teherszállítmányaikat – közölte értesüléseit csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt egy szállítógép balesete kapcsán, a szövetségesek jövőre tervezett teljes kivonása egyben hatalmas logisztikai feladatot jelent.

Oroszország tavaly június végén engedélyezte, hogy a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) részt vevő államok igénybe vehessék a Volga menti városban lévő Vosztocsnij repülőteret. Uljanovszkból vasúton, gépjárművön és repülőgépen továbbíthatnák Nyugat-Európába az Afganisztánból kivonuló csapatok nem katonai célú teherszállítmányait. Moszkvában és Brüsszelben az együttműködés egyik legsikeresebb példájaként emlegették a megállapodást, amelyet hosszas egyeztetés előzött meg, és amely ellen az orosz ellenzéki pártok, elsősorban a kommunisták erőteljesen tiltakoztak.

A Kreml arra számított, hogy a több mint 100 ezer konténer, és a 60 ezret meghaladó szállítóeszköz nagy része, amelyet a nemzetközi biztonsági erőben részt vevők Afganisztánból kijuttatni terveznek, Oroszország területén fog keresztül haladni. Erre az útvonalra azonban az ISAF-ban egyelőre nem tartanak igényt.

A tekintélyes orosz politikai-gazdasági újságnak a NATO brüsszeli központjában ezt azzal magyarázták, hogy az orosz vezetés ragaszkodott ahhoz, hogy csak hazai szállítók kapjanak megbízást. „Azok viszont annyira felvitték a árakat, hogy a nemzetközi biztonsági erő egyetlen részt vevő állama sem találta kedvezőnek ajánlataikat” - mondták.

Egy ugyancsak név nélkül nyilatkozó orosz kormányzati forrás szerint a NATO-ban egyszerűen attól tartanak, hogy függőségi viszonyba kerülnek Moszkvával.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 2011-ben fordult Moszkvához a kéréssel, hogy vizsgálja meg az afganisztáni csapatkivonással járó teherforgalom Oroszország területén keresztül való bonyolításának lehetőségét, miután Pakisztán lezárta a NATO-konvojok áthaladását, valamint Üzbegisztán és Kirgizisztán is elutasította, hogy átengedje a szállítmányokat – emlékeztetett a Kommerszant. A lap hozzáteszi, hogy akkorra az úgynevezett Északi Elosztóhálózat egy része működésbe lépett, amelyen keresztül jelenleg is az ISAF nem katonai jellegű teherszállítmányainak több mint 60 százalékát juttatják el Oroszországon keresztül légi és szárazföldi úton a balti államokba, majd tengeren tovább a célországokba.

A Kommerszant úgy tudja, hogy az ISAF brit alakulata tavaly decemberben sikerrel bonyolított le egy próbaszállítást az uljanovszki Vosztocsnij repülőtérről afganisztáni bázisára és onnan vissza. Londonban azonban később mégis az újból megnyílt, rugalmasabbnak és olcsóbbnak bizonyult pakisztáni és közép-ázsiai útvonalakat választották.

Kapcsolódó hírek