Megnyílt a Csonka János emlékmúzeum

MTI   ·   2012.01.22. 13:40

Csonka János gépészmérnök (1852-1939) születésének 160. évfordulóján emlékmúzeum nyílt vasárnap Budapesten, a XI. kerületben. A múzeum abban a Bartók Béla úti házban kapott helyet, ahol a feltaláló eredeti autószerelő műhelye, majd gépgyára működött.

Csonka János leginkább a karburátor (porlasztó) feltalálójaként ismert, kevesebben tudják, hogy a közlekedési szabályzat kidolgozásban, az autóvezetői oktatás bevezetésében és a benzinkúthálózat szervezésében is fontos szerepet töltött be – közölte a megnyitón Horváth Sándor, a Magyar Posta Zrt. igazgatója. Csonka János és a Magyar Királyi Posta kapcsolatait ismertetve elmondta: 1900 őszén indultak el az első levélgyűjtő motoros triciklik Budapesten, közöttük olyanok, amelyek a feltaláló tervei alapján készültek. Öt évvel később, 1905. május 31-én indult el 2000 kilométeres próbaútjára a történelmi Magyarország területén a Csonka János tervezte csomagszállító postakocsi. Az előírt távot kilenc nap alatt tette meg, átlagsebessége 26 kilométer volt óránként, csúcssebessége pedig elérte az óránkénti 35 kilométert. (A Ford T-modellje három évvel később jelent meg.) Az első forgalomba állított csomagszállító 25 évig szolgált és félmillió kilométert tett meg.

Csonka Lívia, a feltaláló unokája, a Csonka János Alapítvány titkára azt mondta: a családi hagyatékban lévő oklevelek, dokumentumok, érmek, fényképek kerültek a gyűjteménybe, de vásároltak magángyűjtőktől, és sikerült eredeti motorokat, szerszámgépeket is megszerezni. A múzeumba bekerült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről egy eredeti 1905-ös postai csomagszállító automobil, valamint a porlasztó két feltalálóját, Csonka Jánost és Bánki Donátot ábrázoló nagyméretű pannó. A múzeumban a tervek szerint sokféle rendezvényt, programot is tartanak majd.

Csonka János Szegeden született 1852. január 22-én. Apja kovácsműhelyében lett szakmunkás, majd Bécsben, Zürichben, Párizsban, Londonban dolgozott. Elnyerte a Budapesti Műegyetem tanműhelyének vezetői állását, amelyet 1925-ös nyugállományba vonulásáig, 48 éven át töltött be. Kiemelkedő mérnöki teljesítményeiért a Mérnöki Kamara gépészmérnökké nyilvánította 1924-ben.

Csonka János volt a porlasztó egyik feltalálója, az első magyar gépjármű (postaszállító tricikli), a postaszállító gépkocsi, számos szerszámgép, petróleum-, gáz- és benzinüzemű motor tervezője. Nyugdíjasként önálló gépműhelyt alapított 1925-ben, amely 1938-ban gyárrá, a későbbi Kismotor- és Gépgyárrá bővült.

Kapcsolódó hírek