Mégsem lesz mozdonygyár Magyarországon

iho   ·   2015.05.08. 13:45
00kicsiuj

A Válasz.hu úgy tudja, teljesen nem vetették el a terveket, csak „fiókba” tették őket.

Mint korábban megírtuk, tavaly decemberben szándéknyilatkozatot írt alá magyarországi mozdonygyártásról a Softronic és a LAC Holding. Akkor azt tervezték, hogy 2016 elejére az első villamos mozdony is elkészülhet. Aztán januárban be is mutatták a CER Hungary új Transmontana mozdonyát, egyúttal a magyar mozdonygyártás újjászületését is remélhettük ettől a nyilatkozattól. A CER magán-vasútvállalat második generációs Transmontana mozdonyát, a teljes számán 91 55 0610 100-4-es gépet január 27-én adták át ünnepélyesen a Vasúttörténeti Parkban a megrendelőnek. A mozdony futópróbáját február 4-én tartották az 1-es vonalon, néhány nappal később pedig már élesben továbbított tehervonatot.

Magyarországon biztos nem fogják gyártani!<br>(fotó: Vörös Attila)

A tervek arról szóltak, hogy a felek egy 51 százalékban román, 49 százalékban magyar vegyesvállalatot hoznak létre a magyarországi mozdonygyár megépítésére, hogy hova, arról még nem született döntés.

A válasz.hu információi szerint a hazai vasútipar korábban is meglepetten fogadta a mozdonygyár-alapítás hírét, ugyanis a MÁV flottájában szinte a mozdony az egyetlen jármű, amelyből rendelkezésre áll a szükséges mennyiség, ráadásul a környező országok is rendszeresen értékesítenek használt vontatójárműveket. Bár a januári tervek szerint az üzem elsősorban Észak- és Nyugat-Európába, illetve Észak-Afrikába gyártott volna, a vezérigazgató szerint a beruházás mégis főként a régiónkban jellemző piaci körülmények miatt hiúsult meg. A lap szerint Csehország, Szlovákia, Románia és Lengyelország jelentős mennyiségű használt mozdonnyal lepte el a piacot. Ebben a térségben többnyire használt mozdonyok közlekednek, amelyeknek az ára jóval alacsonyabb egy új mozdony áránál. Bár Nyugat-Európára nem jellemző ez a tendencia, viszont ott a felvevő piac sem akkora, hogy erre egy új üzemet alapozzanak. Ha változnak a piaci körülmények, újra előveszik a mozdonygyár kérdését.

A Softronic vállalattól egyelőre nem sikerült megtudnunk, hogyan érinti a román felet a terv kudarca. Azt már elismerték, hogy rendkívül nagy lépés lenne a Softronicnak a nyitás Magyarország felé, hiszen hazánk olyan kulturális és kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik, amelyekkel Románia nem. Mint Radu Zlatian, a craiovai cég egyik vezetője elmondta, Romániában nincs megrendelőjük sem az állami, se a privát szektorban. Ennek ellentmond azonban a DB Schenker román leányvállalata számára értékesített Transmontana mozdonyok sora. A cég – az előre menekülést választva – tavaly építette meg első motorvonatát, a Hyperiont, amelyre azonban nem talált még vevőt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek