Különvonaton mutatta be csütörtök délben a MÁV-Start a nyár legnagyobb durranását, a visszatérő étkezőkocsikat. Új kínálat (az étlap pdf-ben itt), új, sokkal kedvezőbb árak. Ki is próbálhattuk, nagyon pozitív a kritikánk az ételekkel kapcsolatban. A hideg csapolt sör meg főleg jól esik a nagy kánikulában. Az étlap pedig további érdekességeket is rejt. Miközben faltunk, elmesélték, mik az újdonságok és a korábbi években bevált elemek az idei nyári menetrendben, első sorban a Balaton környékén, a Velencei-tónál és az adriai desztinációkban. Alább a MÁV közleménye.

Csapolt Soproni: 390 (fotók: Vörös Attila)

Vonatközlekedés Budapest és a Balaton északi partja között

A korábbi években megismert Kék Hullám, Tekergő és Katica vonatokkal ismét utazhatnak a Balaton északi partjára nyaralni indulók.

Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám sebesvonatok közlekednek, melyek Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, Balatonfüred és Tapolca között pedig minden állomáson és megállóhelyen. A vonatokban légkondicionált InterCity kocsi is közlekedik, melyben WiFi szolgáltatás és a legtöbb kocsiban konnektorok is rendelkezésre állnak a komfortosabb utazás érdekében. A Kék Hullám vonatokon limitált számban, 16 kerékpár szállítható, ezért a kerékpárhelyjegy váltása kötelező a kerékpárjegy mellé. A Kék Hullámmal érhetünk a leggyorsabban Balatonfüredre, az út 1 óra 52 perc Kelenföldről.

A Budapestről Tapolcáig közlekedő Tekergő gyorsvonatok csak a nagyobb forgalmú állomásokon és megállóhelyeken állnak meg. A vonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbítanak, amelyben 16-47 darab kerékpár elhelyezésére van lehetőség, emiatt kifejezetten ajánljuk a kerékpárral utazóknak. A Tekergő vonatok idén is gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe, a legkedvezőbb árú eljutást biztosítva a Balaton északi partjára.

Budapest és Balatonfüred között naponta kétóránként Katica sebesvonatok közlekednek, melyek Székesfehérvár és Balatonfüred között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A légkondicionált és alacsonypadlós Desiro motorvonatok a babakocsival és utazók számára is kényelmesebb közlekedést biztosítanak. A Katicákon kerékpár csak korlátozott számban (4-12 db) szállítható kerékpárhelyjegy váltásával.

Vasárnaponként 16:20-kor Balatonfüredről Kelenföldön át Kőbánya-Kispestre Fecske elnevezésű sebesvonat közlekedik, hogy csökkenjen az utána induló Katica sebesvonat telítettsége.

Kormányos László (jobbról, szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettes, MÁV-Start) és Schvéd Norbert (ügyvezető igazgató, MÁV-Nosztalgia) beszélgetnek. A Nosztalgia szolgáltat az étkezőkocsikban

Vonatközlekedés Budapest és a Balaton déli partja között

A korábbi években megismert Balaton, Tópart, Déli→parti és Siófoki Flirt vonatokkal ismét utazhatnak a Balaton déli partjára nyaralni indulók.

A Balaton expresszvonatok Budapest-Déli és Keszthely, a Tópart expresszvonatok Budapest-Déli és Nagykanizsa között két-kétóránként közlekednek, a tó partján Balatonszentgyörgyig közösen óránkénti eljutást biztosítva. A vonatok csak a jelentősebb állomásokon és megállóhelyeken állnak meg, a tavalyi évhez képest változás, hogy Lepsényben és Balatonberényben nem állnak meg.

Új szolgáltatás idén a kétóránként közlekedő Balaton expresszekben az étkezőkocsik forgalomba állítása. A kínálatban néhány egyszerű főétel mellett hamburger, hot-dog és ropogtatnivalók is elérhetőek. Az étkezőkocsikban hűtött üdítőkkel, csapolt sörrel és más szeszesitalokkal várjuk a felfrissülni vágyókat, de egy reggeli kávé és sütemény elfogyasztására is van lehetőség.

Budapest-Déli és a Balaton déli partja között kétóránként Déli→Parti sebesvonatok közlekednek Fonyódig és Balatonszentgyörgyig, melyek a magyar tenger partján végállomásukig valamennyi állomáson és megállóhelyen megállnak. Ez a vonattípus a biciklis utasoknak ajánlott, mert a vonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival (36) közlekednek.

Nem kell bele több ketchup, jó, ahogy van

A hétvégén közlekedő Siófoki FLIRT vonatok a Déli→Parti sebesvonatoknál gyorsabb és kényelmesebb eljutást biztosítanak a Balatonhoz utazóknak. A vonatok Siófokig csak Kelenföldön, Balatonaligán és Szabadifürdőn állnak meg. A többrészes motorvonatok Siófokon szétkapcsolódnak és külön folytatják útjukat: a vonatok első fele Balatonszemesig nem áll meg sehol, onnan viszont a végállomásáig (Balatonszentgyörgy vagy Fonyód) minden állomáson és megállóhelyen megáll. A vonatok hátsó része Siófoktól Balatonszemesig közlekedik, ameddig mindenhol megáll. Visszaúton a vonatok közlekedése hasonló, a két vonatrészt Siófokon kapcsolják össze.

A légkondicionált, alacsonypadlós motorvonatokat kényelmesebben használhatják a babakocsival utazók vagy a kerekesszékes utasok is. A bicikliszállítás a vonatokon csak korlátozottan lehetséges, a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegy váltása szükséges. Siófokra és az Aranypartra a leggyorsabban a Siófoki FLIRT sebesvonatokkal lehet eljutni. A Kelenföld–Szabadifürdő szakaszon a menetidő mindössze 1 óra 16 perc.

Az élet éjszakánként sem áll meg, a déli parton az éjszakai vonatközlekedést idén is Bagolyvonatok biztosítják, melyek a szórakozási igényeknek megfelelően csütörtök estétől hétfő hajnalig éjszakánként közlekednek (egyes vonatok eltérő napokon). A Zamárdiban rendezett nagy fesztiválok alatt (Balaton Sound, Strand, B my Lake) a Bagolyvonatok idén minden éjszaka közlekednek, így a rendezvényekről biztonságos és kényelmes a hazajutás.

Közvetlen vonatok az ország több pontjáról a Balatonra

A korábbi évekhez hasonlóan idén is közvetlen vonatok közlekednek a nyaralók igényeinek megfelelően az ország több pontjáról a Balatonra. Az expresszvonatokon a helyjegy váltása kötelező, így mindenkinek garantált ülőhelyet biztosít a Start.

Záhony, Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok felől: Északi partra: Záhony és Tapolca között idén is naponta közlekedik egy pár Tekergő gyorsvonat, mely az északi part fontosabb üdülőhelyein áll meg. A vonatra gyorsvonati pótjegy váltása kötelező. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is lesz.

Déli partra: Záhony és Balatonszentgyörgy között naponta közlekedik az Aranypart expressz. A vonatban idén légkondicionált InterCity-kocsi is közlekedik, mely külön pótjegy váltásával vehető igénybe. A vonatban nagy befogadóképeségű bicikliszállító kocsi is közlekedik, amelybe a kerékpárhelyjegy váltása kötelező.

Miskolc, Füzesabony, Hatvan felől: A Rákos–Hatvan vasútvonalon zajló pályafelújítás miatt terelt útvonalon biztosítunk közvetlen kapcsolatot Miskolc és a Balaton déli partja között, az Ezüstpart expressz minden nap közlekedik. A vonat Miskolcról a Hatvan–Jászberény–Cegléd–Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár–Siófok útirányon át Balatonszentgyörgyig közlekedik. A vonatban idén légkondicionált InterCity-kocsi is közlekedik, mely külön pótjegy váltásával vehető igénybe. A vonaton nagy befogadóképeségű bicikliszállító kocsi is közlekedik, amelybe a kerékpárhelyjegy váltása kötelező.

Szeged, Kiskunfélegyháza, Cegléd felől: Szeged és Keszthely között az Aranyhíd expressz idén minden nap közlekedik, mely csak a nagyobb dél-alföldi városokban, illetve üdülőhelyeken áll meg a Balaton déli partján. A vonatban idén légkondicionált InterCity-kocsi is közlekedik, mely külön pótjegy váltásával vehető igénybe. A vonaton a biciklik szállítása korlátozott, kerékpárhelyjegy váltása kötelező.

Cegléd és Fonyód között a hétvégi napokon ezen felül egy pár sebesvonat közlekedik, mely gyorsvonati pótjegy váltása mellett vehető igénybe. Bicikli korlátozott számban, kerékpárhelyjegy váltásával szállítható a vonaton.

Győr, Pápa felől: Győr és Keszthely között közvetlen eljutást kínál a nagyobb településeken megálló Tanúhegy expressz.  A vonaton 4 bicikli szállítható, ezért a kerékpárhelyjegy váltása kötelező.

Szombathely felől: Szombathely és a Balaton északi partja között Tapolcán át naponta közlekedik egy pár Kék Hullám sebesvonat, amelyben lesz légkondicionált InterCity kocsi is. A Kék Hullám vonatokon korlátozott számban, 16 darab bicikli szállítható, ezért a kerékpárhelyjegy váltása kötelező a kerékpárjegy mellé.

Szombathely és Keszthely között naponta két pár közvetlen vonat közlekedik. Az egyik vonatpár Keszthelyen át Balatonszentgyörgyön és Fonyódon át Kaposvárig/Pécsig közlekedik, így a Balaton déli partja is kényelmesen elérhető.

Pécs felől: Pécs és Tapolca között Kaposváron, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön és Keszthelyen át naponta közlekedik egy pár sebesvonat. Az idei évtől péntekenként még egy vonatpár közlekedik ezen az útvonalon, mely Pécsről kora délután indul. Vasárnaponként Fonyód és Pécs között egy kora este induló közvetlen sebesvonat is közlekedik.

Vonattal a Velencei-tóra

A Budapesttől 45 kilométerre található Velencei-tó gyorsan és kényelmesen megközelíthető vonattal. A Z30-as és a G43-as jelzésű elővárosi vonatok félóránként indulnak a Velencei-tó irányába, ezen felül egyes balatoni vonatok is megállnak a Velencei-tónál.

  • A Budapest-Déli és Székesfehérvár között közlekedő, óránként induló Z30-as zónázó vonatokkal a strandolók a Velencei-tó minden állomására eljuthatnak.
  • A G43-as gyorsított személyvonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest, így Velence és Gárdony és Agárd Dél-Pest térségéből is közvetlenül elérhető.
  • Budapest-Déli és Siófok között hétvégi napokon egy „fürdős” vonatpár közlekedik, mely a Velencei-tó partján mindenhol megáll. A vonatpár 8:40-kor indul Budapest-Déliből, és 19:19-kor érkezik vissza, menetidejük Kelenföld és Velence között csupán 28 perc. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik, így kerékpáros utasainknak ezt a vonatot ajánljuk.
  • A Balaton északi partjára közlekedő Tekergő vonatok egységesen megállnak Velence megállóhelyen, így ezekkel a vonatokkal is lehetséges a tó elérése, illetve a kerékpárok szállítása.
Étkezőkocsi-szolgáltatás a Balaton expresszen

A 2019-es nyári menetrendben az étkezőkocsik a balatoni forgalomban tesztjelleggel fognak közlekedni Budapest-Déli és Keszthely között. Ez napi 16 járatot jelent, ahol többek között streetfood jellegű ételeket és italokat vásárolhatnak az utasok, lesz például csapolt sör és hamburger is.

A Balaton expresszen közlekedő étkezőkocsit 88-71 sorozatszámon gyártották 1995-ben a németországi DWA járműgyártó cég ammendorfi gyárában a DWA kocsicsalád részeként, tízet szállítottak a MÁV részére. A járművek Budapest-Keleti pályaudvarra lettek állomásítva. A klimatizált, óránként 160 kilométeres maximális sebességre engedélyezett jármű csendes futását a kocsinként két magyar tervezésű GH-250 típusú kéttengelyes forgóváz biztosítja, amely tengelyenkét két féktárcsával és két monoblokk keréktárcsával ellátott kerékpárokkal van felszerelve. A jármű a környező országokban is közlekedhet, köszönhetően a jármű alváza alá szerelt többfeszültségű energiaellátónak, amely így 1000-1500-3000 volt feszültség betáplálás esetén is biztosítja a konyhai berendezések és a fűtés/klimatizálás számára a szükséges villamos energiát. A jármű két elkülönített részből áll: a 30 fős éttermi részben a páholyos elrendezésben lehet étkezni, a 21 fős bisztró részen a magasított pult mellett forgószékeken, illetve négyfős boxokban lehet a hideg innivalókat elfogyasztani. A konyha részen sütő, mikrohullámú sütő, olajsütő, hűtők és mélyhűtő segíti a személyzet munkáját. A jármű a 2000-es években a nemzetközi forgalomban megjárta Kassa, Innsbruck, Zürich, Berlin, Varsó, Bécs városait, belföldi forgalomban az InterCityRapid forgalomban vett részt.

Nyári termékek

Az elmúlt évekhez hasonlóan kedvező árú termékeket vezet be a vasúttársaság a nyári időszakban. 2019. június 5-étől váltható valamennyi nyári termék.

Vakáció bérlet érvényes nappali és esti tagozatos diákigazolvány mellé 90, 60, 30 és 15 napos változatban, a MÁV-START és GYSEV teljes magyarországi hálózatán, belföldi forgalomban 2. kocsiosztályona gyorsvonati pótjegy kivételével a vonatra érvényes felárat meg kell váltani a termékhez.

Balaton bérlet valamennyi budapesti állomás és valamennyi balatoni állomás között; csak 30 napos érvénytartamú termék van idén; a gyorsvonati pótjegy kivételével a vonatra érvényes felárat meg kell váltani a termékhezdolgozó bérlethez.

Nemzetközi ajánlatok

Az előző évekhez hasonlóan az idén is két vonat közlekedik Budapestről a horvát és szlovén tengerpartra:
Adria Express Splitbe: a jelentős utasigénynek köszönhetően az idén is minden nap közlekedik június 14. és szeptember 6. között. Új kedvezményes ajánlatot is bevezetnek Start Split néven, mellyel már nemcsak a Budapestről induló utasok részére kínálunk kedvezményes eljutása lehetőséget, hanem Magyarország egyéb, távolabbi városaiból is. Az ajánlat már 29 eurótól több díjszinten korlátozott számban érhető el.

Istria Express Koperbe, Opatijaba és Rijekaba: a vonat naponta közlekedik június 21. és augusztus 30. között. A három tengerparti üdülővároson kívül, csatlakozó vonattal vagy busszal, akár Pulába vagy Triestbe is el lehet jutni.Pulába és Rijekába 39 eurós áron állnak rendelkezésre a Speciál kedvezményes ajánlatok.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!