MO-Géza döntés: Il-18-as továbbra is jó kezekben

iho   ·   2019.08.27. 15:00
cimmog

Több hónapos jogi procedúra zárult le a napokban: a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) tulajdonába kerül az Aeroparkban látható HA-MOG lajstromjelű Il-18-as, adta hírül az Aeropark kezelője.

A ferihegyi repülőkiállítást korábban működtető Ferihegy Repülőgép Emlékpark Alapítvány funkcióját vesztette, ezért felszámolása zajlik. (Mint erről portálunk is tudósított, az alapítvánnyal a Budapest Airport 2013-ban mondta fel a haszonbérlet-szerződést.) A korábbi tisztázatlan státusz után a felszámolás során az év elején kiderült: a HA-MOG Il-18 repülőgép tulajdonjoga a megszűnő alapítványé, ezért nem volt más törvényes megoldás, mint a nyilvános árverés. Az Aeropark már ekkor jelezte: természetesen ragaszkodik a történelmi repülőgéphez és minden törvényes eszközzel elkötelezett a megvásárlására.

(fotók: Aeropark, iho.hu)

A napokban lezárult az értékesítési pályázat, az ebben meghatározott minimálárnál 4,22 millió forint volt. Az LKK magasabb összeget, 6,2 millió forintot ajánlott a repülőgépért, ezzel a licittel pedig az Aeroparkot üzemeltető közhasznú nonprofit kft. lett a repülőgép tulajdonosa.

A pályázat első fordulója azért lett érvénytelen, mivel a felszámolónak nem volt tudomása arról, hogy zajlik a muzeális értékű repülőgép védetté nyilvánítása. Ezt követően került sor az újabb pályázat kihirdetésre.

Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója közölte: a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hivatalánál civil szervezetük több eljárást is kezdeményezett az előző években olyan, a jövő nemzedékei számára is értéket jelentő műszaki emlék megóvása érdekében, amelyek a magyar repüléshez, a ferihegyi repülőtérhez kötődnek. A védelem alatt álló kulturális javak nem elbonthatóak, állagukat kötelezően óvni kell. A HA-MOG repülőgép – amelynek külsejét az LKK korábban már részben renoválta – is sokat köszönhet az ilyen védettségnek, a jövőben pedig természetesen az Aeropark repülőmúzeum értékes kiállítási tárgya lesz a folyamatosan megújuló műtárgyak között, immár az LKK saját tulajdonában – zárul az LKK közleménye.

Sajtóhírek szerint a MOG védettsége azért is volt fontos, mert akadt egy cég, amely szintén megvette volna a gépet – szétbontásra, fémhasznosításra.

A típus leállításakor a Malév négy légyavaros-gázturbinás Il-18-as tulajdonosa volt. A legelső MO-Aladár az Aeropark egyik kiemelt gépe, az első Malév-festést hordozza, közvetlenül a Park bejáratánál, törzsében kiállítást rendeztek be, pilótafülkéjét nemrég újították fel. A HA-MO-Ilona útja kalandosabb volt: ez a gép volt évekig Abdánál vendéglátóipari egység, majd miután innen kiszabadították, a kassai repülőmúzeumba került, ott restaurálják. MO-Elemért a szolnoki légibázis területén lévő múzeumban őrizték, de több más nagyobb géppel együtt ott is hagyták, nem szállították át a város másik pontján létesített RepTárba.

MO-Géza még az Il-18-asok leállítása előtt hajtóműtűz miatt lett félreállítva, majd az egyik ferihegyi hangár mellett álldogált és repülőgépszerelők gyakorlati oktatását szolgálta, majd amikor szóba került, hogy eltávolítsák onnan, a repülő közvélemény hatására inkább átvontatták az akkori Repülőgép Emlékparkba, innen a mostani Aeroparkba. A felújított festése a teherszállításra átalakított Il-18-asoknak megfelelő maradt, tehát a két azonos típusú gép a Park két fókuszában más-más korszakát idézi színeivel az egykori nemzeti légitársaságnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek