Nyugdíjazzák az ország egyik legöregebb Ikarusát

Bohus Dávid   ·   2019.04.19. 18:00
aeu768_kiskep

Az A-s rendszámú buszok ki is koptak Dorogról – állapította meg az index szakfórumának egyik rendszeres hozzászólója a Komárom-Esztergom megye térségi témakör oldalán. Az érintett jármű az AEU-768 rendszámú 280-as Ikarus, dokumentációja alapján 1983-as évjáratú (eredeti rendszáma: BX-37-32), azaz a nyilvántartások szerint idén 36 éves.

Igaz, a kinézete alapján is jól látszik, valóban több mint három évtizedes járműről lehet szó, hisz a klasszikus négyrészes ajtókkal (ahogyan népszerű hívni: ráncajtókkal) felszerelt kinézetét megtartották. Az eredeti jármű kocsiszekrényét viszont 1998-ban elbontották, majd újraépítették és 280.33-as típusjelzéssel további két évtizedre meghosszabbítva élettartamát. Az autóbusz karosszériájára ránézve látható, hogy eredetileg egy négy ajtós, városi kivitelű volt, majd a második ajtaját befalazták, helyközi üzemű autóbusszá alakították át, motorját korszerűbb, Rába D10UTS típusúra cserélték ki, amit az ajtó nélküli oldal karosszéria lemezelésén kialakított szellőzőrácson is észrevehetünk.

Nyergesújfalu határában szokásos külső telephelyén parkolt 2019. január 27-én. Az 1983-as évjáratú autóbusz pályafutása során új karosszériát és motort is kapott (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A nyugdíjba vonuló autóbusz szolgálatát a Vértes Volán dorogi üzemegységénél töltötte, az Esztergom térségi járatokon közlekedett, hétvégeken általában Lábatlan, vagy Nyergesújfalu határában parkolt a 10-es út mentén. A regionális átszervezés következtében a KNYKK Zrt. állományába sorolták át, ahol megkapta egy egyenfehér kinézetét. A volános, piros-fehér sávos fényezését négylámpás hűtőmaszkkal, lökhárítóját, homlokfalát egyedi díszítéssel látták el, több esztergomi öreg buszhoz hasonlóan.

Utódja egy 1982-es évjárattal dokumentált autóbusz, korábban az AEU-766 rendszámot viselte

Az autóbuszt leszerelt rendszámmal látták a dorogi forgalmi telepen félreállítva, a térség buszbarátai beszámoltak utódjáról a KOY-278 rendszámú csuklósról. A rendszáma alapján az utód egy fiatalabb járműnek tűnhet, de az átrendszámozási adminisztráció ne vezessen félre senkit sem, iratai alapján egy még öregebb Ikarusról van szó. A korábban AEU-766 azonosítót viselő autóbuszt 1982-ben gyártották, forgalomba állásakor a BU-40-65 rendszámot viselte, egy klasszikus volános, Ikarus 280.17 típusjelzésű jármű volt. A most nyugdíjba vonuló AEU-768-hoz hasonlóan az ezredfordulón új karosszériát és Rába D10 motort kapott, újjáépített állapota is már tizenkilenc éves. Az autóbusz a térség utolsó ráncajtos autóbusza, aki szeretné kipróbálni Esztergom felé vegye az irányt hétköznapokon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek