Jó idő, jó hangulat, erősebb program – a tavalyi, inkább esős-felhős augusztus huszadikához képest egészen más légiparádét sikerült szervezni az idén, és a rakpartok is megteltek, jelezvén, mennyire jó döntés volt visszaállítani ezt az alkalmat a találkozásra nagyközönség és repülés között. Nem voltak rendkívüli repülőeszközök, de a pilótáknak köszönhetően olykor mégis valóban rendkívüliek voltak a produkciók, élmények a Duna fölött.

(fotók: Kelecsényi István)

Szépen sikerült a katonák nyitánya: a három Gripen áthúzása már csak azért is volt látványos, mert a folyó kanyarulatát követve szép, jobbfordulóval, bedöntve érkeztek a kecskemétiek a közönség elé. Egy kicsit mindig fáj a szíve az embernek ilyenkor, de a pontos és szép, 500 kilométeres óránkénti sebesség körüli átdübörgésen túl a harci gépekből többet nem láthattunk.

Megérkezett viszont lassabban és alacsonyabban a szolnokiak négy Mi-17-ese, és a kötelékből kivált egyik gép, Kovács Krisztián alezredes révén, igazán pompás repülést hajtott végre, leginkább alacsonyan, és amit az ilyen nagytestű forgószárnyasból ki lehetett hozni, azt ki is hozta: a „szokásos” szűk fordulók, farokirányú repülések, oldalozások mellett volt egy különösen kecses manőver is, amikor a gép saját függőleges tengelye körül forogva haladt előre a rakpartok között. Mindezt kísérte a rotorok által kavart hullámjáték, de időnként a felvert víz párája is szolgáltatott plusz látványelemet a produkcióhoz.

A polgári részt Illés Tamás Extra 330-asával nyitotta meg, stílusos felütés volt sok negatív figurával, szép függőlegesekkel, különösen látványosra sikerült a „hulló falevél” momentum.

A következő műsorelem nyugalmasabb repülést hozott, a Pannon Air Service Diamondjai kötelékeztek, a vezérgép természetesen a kétmotoros dízeles DA-42-es volt, a szépen tartott kötelék (Szász Gábor, Uray György és Körömi „Csücsör” József esztétikus repülésén túl volt még egy érdekesség: a 42-esnek utasa is volt, méghozzá az utolsó életben maradt Puma-pilóta, Frankó Endre személyében. Ritka, hogy bemutatót tartó gépbe a pilótán vagy pilótákon kívül mást is engednek repülni, azt hiszem, ez nagyon jó döntés volt a hatóság részéről.

Remekül sikerült a nagy meglepetés: miközben az öreg csattogányok beúsztak a Lánchíd fölé, közben mellettük-fölöttük komoly sistergés közepette repült át a Goldtimer újdonsült „üzemeltetettje”, az L-29-es Delfin, amelyről oly sok szó esett néhány napja portálunkon is, amint egy sikeres berepülés révén elnyerte a honi légialkalmassági engedélyt és természetesen már az új lajstromjelet – HA-DLF – viselte a Duna fölötti repülésen is, a kétüléses kiképzőgépet, a magyar légierő egyik fontos, generációkat nevelő típusát ismét Szakács Gábor és Rohács Tamás irányította, sőt, viszonylag magasan, de műrepülte is.

Az „eredeti” goldtimeres légcsavarosok persze nem arra épültek, hogy nagy műrepülést csapjanak le velük még ha a három közül Bánhidi Gerléje a maga korában bőven tartott ilyen bemutatókat, de most a legfontosabb, hogy ezeket az apróságokat mennél tovább épségben és szerkezetük erejében megtartsák. Gerle, Po-2-es és Kánya (Sallai Istvánnal, Sajtos Zoltánnal és Ardai Andrással): az emberben tényleg komoly érzelmek mozgolódnak ennek a három öreg madárnak a láttán, nem beszélve a hangjukról, különösen a hengereiket szabadon hordó csillagmotorosok csattogásáról. Kétségkívül ők voltak a mai nap legkevésbé dinamikus – de legkedvesebb résztvevői, még ha mást nem is csináltak, mint egy ideig fel s alá masíroztak a víz fölött, de ezt a három gépet együtt látni és hallani a levegőben, több volt, mint nosztalgia. A repülés ősöröme szárnyalt és csattogott velük.

Következett a nap egyik fénypontja, Imreh Lajos és az ő különleges festésű és képességű Mi-2-es helikoptere, nem beszélve a pilóta képességeiről. A bemutató során, a „Csirkecomb” pörgésein, műrepülő elemein, a füstölő adta plusz látványosságon túl, ezalkalommal a pirotechnika is növelte az izgalmakat, de ami mondhatni történelmi jelentőségű volt: a Lujó által kézben tartott szerkezet az első helikopter volt, ami a sok merevszárnyú műrepülőgép után forgószárnyasként átrepült (oda-vissza persze) a Lánchíd alatt.

Slusszpoénként következett Veres Zoltán műrepülése, aminek nemhogy pontos leírása, de követése sem igazán könnyű feladat. Az MXS motorjának plusz ereje, a plusz g-határok, nemkülönben azok a figurák, amikbe a gépet a pilótája belevitte, igazán erőteljes befejezését hozták össze a polgári repülőgépek bemutatkozásának, ami különösen tetszetős, mondhatni költői volt, ahogy Zoli két iszonyatosan pörgő, összevissza dobott közé beletett egy úgymond nyugalmasan lefelé forgó laposdugót. És naná, hogy ő is járt néhányszor a Lánchíd alatt.

Levezetés 1: ejtőernyősök. 12-12 ugró két Ancsából, egyikük egy hatalmas magyar zászlóval, mások füstölő-füzérekkel, volt természetesen kupola-forma is, - régi augusztus huszadikákon a nagy produkció tömeges ugrás volt, deszant-ernyőkkel, és millió katonai motorcsónakkal, most ez karcsúbb, de ugyancsak szelídebb bemutató volt, paplanernyőkkel, sőt, volt tandem-ugrás is.

Levezetés 2: a Red Bull futam után másodszor repült a Duna fölött a légierő két új(onnan beszerzett) Airbusainak egyike. A hajósprogram után, a parádé zárásaként két áthúzás volt, a második talán még szebbre sikerült, lassabban, nyitott futóval, fékszárnnyal. És ami fontos: noha korábban arról lehetett hallani, hogy a 319-eseket még külföldi pilóták repülik, a hivatalos közlés szerint a gépet Szabó Roland főhadnagy vezette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!