Sorozatgyártásban az IC+

Vörös Attila   ·   2018.03.10. 16:15
80_icpl

A MÁV-Start meghívására ellátogattunk Szolnokra, hogy megtekintsük, hogyan épül az első húsz sorozatgyártású IC+-kocsi. Az üzemben tett látogatás előtt Csépke András, a Start vezérigazgatója és Homolya Róbert államtitkár tartott rövid előadást a vasúti és egyéb infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban. Szólt még Szolnok polgármestere és a megye kormánymegbízottja is.

Az izgalmasabb állítások a következők, a vasúttársaság közleménye pedig ide kattintva olvasható:

  • 20+70 IC+-kocsi épül a közeljövőben: idén 20, jövőre 23, 2020-ban pedig 47 a terv
  • IC+ vonatnem is lesz: ritkább megállásokkal (azaz a klasszikus intercity lesz ez, a klasszikus gyorsvonatok pedig sima IC-ként fognak majd futni, amikor meglesz a megfelelő méretű járműállomány)
  • Az első húsz kocsiból tíz első osztályú, tíz pedig többcélú vagon lesz
  • Az IC+ típus másodosztályú kocsijait már engedélyezték Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Németországban, Svájcban és Lengyelországban

Ég a szakemberek keze alatt a munka! Kattintsanak a galériáért! (fotók: Vörös Attila)

  • A másodosztályú kocsik légkondícionáltak, elektromos és USB csatlakozókkal felszereltek, Wifi-t is beépítenek, GPS-vezérelt audiovizuális utastájékoztató rendszert és megfigyelő kamerákat is beszerelnek
  • A többcélú kocsikban három kerekesszék fér el, negyvenhét az ülőhelyek száma, nyolc kerékpárnak van hely (bónusz: a vagon levegős rendszerének segítségével pumpálni is lehet majd, illetve lesz konnektor az elektromos kerékpárok és mopedek töltésére is!), a mosdó akadálymentestett lesz és lesz két családi fülkés szakasz is
  • A következő beszerzés hetven kocsijából harmincöt lesz első osztályú és harmincöt többcélú
  • A nemzetközi és belföldi többcélú kocsik közti különbség a kerekesszékes helyek számában van: Németország előírásai szerint háromra van szükség, itthon elég kettő is (cserébe öttel több sima ülőhely építhető be)
  • A harmincöt első osztályú kocsi termes részében büfé is lesz! Lesz két négyüléses prémiumfülke és két hatüléses csendes kabin (itt például nem lesz szabad telefonálni)
  • A közeljövőben elkezdik fejleszteni a vezérlőkocsit is
  • A kocsik 200 kilométer per órás sebességre lesznek alkalmasak
  • Az IC+ kocsik vagononkénti ára 370–380 millió forint körül mozog
  • Egy kocsiban 53 ezer alkatrész van és 5500 munkaóra alatt készül el
  • Az első sorozatgyártott példány nyár elejére készül el, a típusvizsga és az üzemi próbák júniusban indulhatnak el
  • A hazai beszállítói arány ötven százalék fölötti
  • A Start hosszú távon folytatná a kocsigyártást, 300 vagon szükséges az IC-közlekedés igényeinek teljes fedezésére
  • 2023-ban nyílik meg a személyszállítási piac a további szolgáltatók előtt...

Az IC plusz projekt hét éve, 2011-ben kezdődött.

Épülő kocsiszekrény

* * *

Fotós kollégánk cégeknek és magánszemélyeknek is vállal fotózást: esküvő, rendezvény, portré, családi képek műfajában keressék bátran Attilát az alábbi elérhetőségein!

Honlap: vorosattila.com
Facebook: Vörös Attila fotó
Instagram: vorosatil_ae
Mail: voriae@gmail.com

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek