Szent Ilona repülőtere, a fehér elefánt?

iho   ·   2016.06.12. 16:15
cim2
Áprilisban számoltunk be arról, hogy a világ egyik legfélreesőbb zugában, Napóleon száműzetésének egykori helyszínén, a négy és félezer lelket számláló dél-atlanti szigeten repülőteret építettek, amitől a történelmi jelentőségű apró földdarabon a turizmus alapos fellendülését remélik. Az 1850 méteres pálya a British Airways dél-afrikai franchise cégének, a Comairnek a speciálisan felkészített Boeing 737-800-asát kellene, hogy hetente fogadja Johannesburg felől, majd a későbbiekben tervezik egy európai járat indítását is 757-esekkel, vagy ugyancsak 737-essel, de gambiai leszállással.

A Daily Mail azonban arról számolt be, az első leszállt 737-es érkezése után a májusra tervezett reptérnyitás és a menetrend szerinti járatok indítása késik, méghozzá nem tudni, mennyi időre, mert igen nehéz lesz a csúszás okán segíteni. Az első leszállás óta végrehajtott további tesztek ugyanis olyan mértékű és gyakoriságú turbulenciákat illetve szélnyírás-veszélyt detektáltak, ami megkérdőjelezi a reptér életképességét is.

A pálya észak felől: balra a nagy hegy, ami mögött állandó a turbulencia (fotó: Remi Bruneton)

A tervek szerint Britannia legtávolabbi tengerentúli területére Edward herceg kellett volna, hogy elutazzon felavatni a légikikötőt, de a május végi ünnepség csendben elúszott, a helyzetről Lord Ashcroft tájékoztatta a közvéleményt, akinek elő kellett volna készítenie a helyszínen az eseményt, de neki is el kellett halasztania az utazást, mert „súlyos aggodalmak övezik a repteret, amelyet túl veszélyes lenne használni”.

Annak ellenére, hogy a szakértők keményen dolgoznak valamiféle megoldáson, Lord Ashcroft attól tart, hogy a repülőtér a brit kormányzatnak rendkívül kellemetlen mód hatalmas pénzeket elnyelő „fehér elefánt” lesz, vagyis egy beruházás, amely sosem működik majd.

Az kétségtelen, hogy amint arról mi is beszámoltunk, a májusi első 737-es érkezés során a gép először nem szállt le, hanem áthúzott a pálya fölött. A londoni lap azt írja, valójában már ekkor megszakított megközelítés történt, mert a gépet a pálya egyik oldaláról a másikra sodorta a szél.

Nos az alábbi videón az látszik, hogy a gép személyzete az első megközelítésből valójában nem akart leszállni, hiszen nem leszálló konfigurációban repül a gép, nincsenek kint a futók, nagy a sebesség, nincsenek leszálló fokozatban a fékszárnyak. Azonban a gép mozgásán, szárnyán már ekkor is valóban látszik, hogy erős örvényléseken repül keresztül. A második megközelítésből már leszállás lett volna, de meg kell szakítani, nyilván megint a turbulens, lökéses szél mozgatja a gépet. Harmadszorra összejön a landolás, de ez sem mondható épp simának...

Lord Ashcroft elmondta, az ő magán jetjének pilótája korábban Irakban és Afganisztánban is repült, de Szent Ilonát nem tartja biztonságos leszállóhelynek. Az a berepülő pilóta, aki az első megközelítéseket végezte, egyenesen hajmeresztőnek minősítette a viszonyokat. A Daily Mail szerint az állandó szélnyírás veszélyére egy korábbi British Airways kapitány is figyelmeztette a brit miniszterelnököt. A probléma lényege, hogy a pálya közelében egy közel függőleges falú 300 méteres sziklahegy magasodik, az ezen átbukó szél okozza a szünet nélküli turbulenciát.

Szent Ilona kormánya a maga részéről azt kommunikálja, minden tőlük telhetőt megtesznek a helyzet megoldása érdekében, de a közlemény nem részletezi, mik lennének ezek az intézkedések, tekintve, hogy a hatalmas sziklát nehéz lenne elköltöztetni, a szigeten máshol pedig alig van hely más pálya építésére, ebbe a reptérbe viszont eddig már 250 millió fontot beleöltek.

Innen nézve még inkább érzékelhető, miért szélnyírás-veszélyes a megközelítés a 20-as pályára

A megközelítés során a 20-as pályairányban tapasztalható szélnyírás, de ez más fontos nemzetközi repülőtereken is „faktor”, mondja a kormány közleménye, például London City repülőterén. Szent Ilonán a 02-es irányból nem tapasztalható szélnyírás és turbulencia, viszont ez a dél felőli megközelítés az esetek többségében hátszeles leszállást jelentene. A sziget vezetése láthatóan abban gondolkodik, hogyan lehetne biztonságossá tenni hátszélben is ezt a pályairányt, ami nehezen képzelhető el másképp, mint hogy a pályát kellene meghosszabbítani, ami viszont meglehetősen nehéz, hiszen az egész repülőtér egy fennsíkra települt, mindkét küszöb után meredek hegyoldal vezet a völgy felé.

A kormányzati portál híreiből kiderült, májusban ugyan a repülőtér megkapta az üzemeltetési engedélyét, de ez csak ideiglenes, és csak novemberig szól. Mindeközben néhány nappal ezelőtt lezajlott az első mentőrepülés a szigetre, egy Falcon 20-as egy beteg gyermeket és édesanyját repítette Fokvárosba.

Ez a még az építkezés közben készült légifotó érzékelteti, miért igen nehéz bármelyik irányba meghosszabbítani a pályát

Egyelőre azonban továbbra is egy kiöregedett postahajó az egyetlen rendszeres kapcsolat Szent Ilona és az afrikai szárazföld között, azok a szállodák, amelyeket tulajdonosaik a fellendülő idegenforgalom reményében hoztak rendbe, továbbra is üresek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.