A fekete katamaránt 2011-ben építették Új-Zélandon. Először az America's Cup versenyzőinek felkészülését szolgálta, majd Németországba került, ahol megnyerte a Német Kékszalagot (Rund um den Bodensee). Az Egyesült Államokból hazatalepült Kaáli Géza professzornak régi vágya teljesült, mikor 2013 őszén sikerült megszereznie a világ egyik legyorsabb katamaránjának számító Black Jacket, és magával hozni a Balatonra.  A hajóval 2014 februárjában a nagyközönség is megismerkedhetett, hiszen a Budapest Boat Show-n is kiállították.

(forrás: OTS-MTI)

A Magyar Vitorlás Szövetség szabályváltoztatásának köszönhetően 2014-től minden évben nyílt a Kékszalag, azaz lehetővé vált a többtestű, úgynevezett rohanógépek indulási lehetősége is. Ez meghozta a sportág számára a fejlesztési kedvet. Nagy R. Attila a Balatonfüreden állomásozó Team Black Jack kormányosa is élt a lehetőséggel, nem is akárhogyan. Csapatával, melynek Kaáli professzor is aktív tagja, az összes idei nagyhajós versenyt – Tolnay Emlékverseny, Évadnyitó i-Forex Nagydíj, Mihálkovics kupa – megnyerték. Hajóválasztásuk sikerét a versenyeredmények mellett az a tény is igazolja, hogy a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas is az általuk használt „c” uszonyt építi be átalakítás alatt lévő katamaránjába.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!