November 15-étől nem Monszpart Zsolt a MÁV-Start vezérigazgatója. Információink szerint a menedzser azután távozik, hogy a hosszú hétvége előtti utolsó munkanap az anyavállalat, a MÁV elnök-vezérigazgatójával, Szarvas Ferenccel hosszas beszélgetést folytatott, ahol kiderült, más elképzeléseik vannak a MÁV-csoport közeli átalakításáról.

Monszpart a gyorsabb, radikálisabb átstrukturálás híve lett volna. Magyarán úgy képzelte, a mozdonyok üzemeltetését végző MÁV-Trakció és a járműveket karbantartó MÁV-Gépészet gyorsan beolvad a Startba, így egy erős vasútvállalat jön létre, miközben a MÁV Zrt. központ helyett egyre inkább csak az állami pályavasutat jelenti. Ez azonban nem esett egybe Szarvas elgondolásaival, és minthogy Monszpart a felajánlott másik fontos beosztást sem fogadta el, távozik a vasúttól.

Monszpart 2010. szeptember 16-tól volt a Start vezetője.

A médiában megjelent hírekkel kapcsolatban a MÁV Zrt. az alábbiakat teszi közzé:

A személyszállítási értéklánc mélyebb integrációja érdekében – tekintettel a közösségi közlekedési holding tervezett
megalakítására is – a MÁV Zrt. Igazgatósága 2011. szeptember 29-én döntést hozott arról, hogy a MÁV-Start Zrt. számára részleges tulajdonosi joggyakorlást tesz lehetővé a MÁV-Trakció Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. illetve a MÁV-Vagon Kft. felett.

A sajtóhírekre reflektálva a MÁV Kommunikációs Igazgatósága jelzi, hogy az Igazgatóság határozata nyomán személyi változások is várhatóak, amelyekről ezen döntések megszületése után nyújtunk tájékoztatást.
Mindaddig azonban sajtóértesülésekre, illetve személyi kérdésekkel kapcsolatos találgatásokra a MÁV nem kíván reagálni.