Augusztus elsején megemlékezést tartott Pekingben a Kínai Vasúttársaság (CRC) az első, óránként kétszázötven kilométeres sebességnél is gyorsabb közlekedésre alkalmas vasútvonal megnyitásának tizedik évfordulója alkalmából. 2008-ban a pekingi nyári olimpiai játékok kezdetére nyitották meg a kínai főváros és Tiencsin között az első igazán nagysebességű vasútvonalat, amelyen háromszázötvenes tempóval száguldoznak a Siemens Velaro és egyéb nagysebességű vonatok, száztizenhét kilométer hosszban.

Tíz év alatt sikerült huszonhétezer kilométeres nagysebességű hálózatot megépíteniük a kínaiaknak, bár az összehasonlítás picit sántít, mert ebben a statisztikában szerepelnek 250 km/óra sebességnél lassabb, kétszázas közlekedésre alkalmas vonalak is. A megvásárolt technológiát tovább is fejlesztették, így már 400 km/óra sebességre alkalmas vonatok is készülnek Kínában. Jelenleg is építenek vagy terveznek további bő tízezer kilométer nagysebességű vasútvonalat, hogy 2025-re harmincnyolcezer kilométerre nőhessen a kínai nagysebességű hálózat.

A feszített tempójú fejlesztésnek köszönhetően már a világ nagysebességű vasútvonalainak kétharmada Kínában található. 2022-ig további százhatvanmilliárd dollárnyi befektetést igényelnek a munkálatok (44 billió forint). A nagysebességű személyszállítás teljesítménye 2010 és 2016 között megtízszereződött Kínában és mára meghaladja az évi ötszázmilliárd utaskilométert. Még ebben az évben újabb kétezerötszáz kilométer nagysebességű vonalat terveznek átadni, többek között a félezer kilométer hosszban akár 350 km/órás közlekedésre is alkalmas Csengde–Senjang vonalat.

Kína nagysebességű hálózata, a 300+ km/órás vonalak kékkel jelölve<br>(forrás: Wikipédia)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!