Tizenöten meghaltak, heten megsebesültek, amikor Kartúm közelében lezuhant a szudáni Azza Transport cargo-légitársaság repülőgépe. Korábban 13 áldozatról adtak hírt, de azóta ketten belehaltak sérüléseikbe.

A jelentések szerint a gépet a hadsereg bérelte, a fedélzetén katonai felszerelést, fegyvereket szállítottak a függetenségéért harcoló Darfúrba, El Fasher városába, utánpótlásként a kormánycsapatoknak.

A nélgyhajtóműves, légcsavaros-gázturbinás An-12-esen lévők valamennyien a hadsereg emberei voltak, mondta el egy katonai szóvivő. A Kartúmból való felszállás után nem sokkal a pilóta azt jelentette, hogy leállt az egyik hajtóműve, egyes jelentések szerint ezután ugyanazon a szárnyon leállt egy másik is. A személyzetnek nem sikerült visszarepülnie a gépppel a repülőtérrel, és a fővárostól negyven kilométerre a földbe csapódott.

Feltehetően ez a gép zuhant le, a híradások a lajstromjelet egyelőre nem említették<br>(fotó: Wikipedia)

A cargotársaságnak nem ez volt az elmúlt években az első katasztrófája: 2009-ben az Emirátusok-beli Sharjah nemzetközi repülőterén zuhant le egy Boeing 707-ese. A mostani baleset idején a gtársaság két An-26-os kéthajtóműves légcsavaros gázturbinás szállítógépet és két Il-76-os nehéz teherszállítót üzemeltetett, az An-12-esekről ellentmondásosak az adatok: egyes hírek szerint ez volt az egyetlen példánya a társaságnak, más adatok szerint három ilyen gépe van az Azza  Transportnak.

Szudánban amúgy is igen szomorú éve volt a repülésnek,  augusztusban haminckét halálos áldozata volt egy szerencsétlenségnek, a halottak között volt a kartúmi kormány egyik tagja is, korábban pedig egy katonai helikopter pusztult el, ez a baleset hat halálos áldozatot követelt.

A mostani szerencsétlenség sajnálatos mód illeszkedik Fekete-Afrika kifejezetten sötét baleseti statisztikájába: a rossz üzemeltetési körülmények, a szigorú hatósági felügyelet, olykor légialkalmassági engedély nélkül repülő gépek, a megfelelő karbantartás hiányában veszélyessé váló, a sokfelé alkalmazott, egykor megbízható, de mostanra leromlott szovjet technika az első helyre teszi a listákon a földrészt.