V0: elhitte bárki, hogy megépül?

iho   ·   2014.12.27. 18:32

„Bizonytalanná vált a fővárost délről elkerülő új villamos vasútvonal (V0) építése a Magyar Nemzet szombati cikke szerint. A Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű építése tavaly februárban kapott zöld jelzést a kormánytól. A kizárólag teherszállításra szolgáló, kétvágányú, villamosított, 113 kilométeres vasútvonal Tatabánya és Cegléd között épült volna. A kormány vizsgálta, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött egymilliárd eurós együttműködés vagy uniós források terhére valósuljon-e meg a beruházás.

Akkor úgy tervezték, hogy a kivitelezés 2014 tavaszán elkezdődik, és a vonatok 2017-ben már közlekedhetnek az új pályán. A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya a lap megkeresésére közölte: a pénzügyi konstrukció megtárgyalása a tervezettnél több időt vesz igénybe. A Kínai Fejlesztési Bankkal (CDB) folyamatosak a tárgyalások, és bíznak benne, hogy a következő hónapokban meg tudnak egyezni a függőben lévő kérdésekben. A lap megtudta, hogy nem áll rendelkezésre más forrás, a 2014-2020-as költségvetési ciklusban nincs a beruházásra fordítható európai uniós keret”adta hírül az index a Magyar Nemet nyomán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek