A hideg zuhany jótékony hatásai a szervezetre

iho   ·   2020.02.10. 04:37

Az alábbiakban mutatunk néhány olyan okot, melyek miatt érdemes megfontolni, hogy néha a meleg zuhany helyett a hideget válasszuk.

A hideg zuhany egészséges

Amint a bőrünket hideg víz éri, azonnal beindul a szervezetünk válaszreakciója. Vagyis serken a véráramlás, ezáltal erősödik a szívműködés. Azonban ezzel sem szabad túlzásba esni, elég egy gyors zuhany a hideg vízzel, mert ha túl sok időt töltünk a hűvösebb víz alatt, éppen az ellenkező hatást érjük el: a végtagokban akár le is állhat a vérkeringés.

Ha az immunrendszerünk erősítése a célunk, akkor is érdemes elgondolkodni a hideg zuhany beiktatásán a napjainkba, hiszen a hideg hatására megnő a fehérvérsejtek száma, ami kedvez az immunrendszer működésének.

Szintén jó hatása a hideg zuhanynak, hogy fokozza az anyagcserét a szervezet hirtelen lehűtésével, ezáltal több kalóriát égethetünk el, mintha forró zuhanyt vettünk volna. Ezt a hatást jól kihasználhatjuk, ha éppen fogyni szeretnénk, mert bár a munka oroszlánrészét nem végzi el helyettünk, de remekül támogatja a fogyási törekvéseinket.

Véd a depresszió és a stressz ellen

Egyes kutatások kimutatták, hogy az agy elsődleges noradrenalin forrását a hideg zuhany stimulálja, ez pedig segít a depresszió leküzdésében.

A stressz ellen is igencsak hatékony módszer, gyakori alkalmazása csökkenti az oxidatív stresszt.


Csökkenti a gyulladásokat

Sokan tudják, hogy a profi sportolók a hideg vizes zuhanyt részesítik előnyben, ami nem meglepő annak fényében, hogy ezzel elkerülhető, de legalább enyhíthető az izomláz. A dolog titka abban rejlik, hogy a hideg zuhany a testben lévő tejsav termelését gátolja, és ezzel lassíthatóak a gyulladási folyamatok, vagyis elkerülhető a fájdalom, amit az izomfáradtság okoz.

Jobban élénkít, mint a reggeli kávé

A kávét akár le is cserélhetjük a reggeli hideg zuhanyra, hiszen a testünket ért sokk ébresztő hatással van minden egyes porcikánkra. Sőt, sokan esküdnek arra is, hogy ilyen esetben nem csak a reggeli kávéra nem lesz szükségünk, hanem a nap folyamán sem fogjuk hiányolni az élénkítő nedűt.

Nem mindig és mindenkinek ajánlott

Bár alapvetően egy egészséges ember esetében nagyon jó hatással van a szervezetre a rövid ideig tartó hideg vizes tusolás, azonban vannak helyzetek, amikor ezt kerülni kell. Például szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek szigorúan tilos, továbbá reumásoknak, ízületi gyulladásban szenvedőknek, és menstruáció alatt sem javasolt.

(x)

Kapcsolódó hírek