A Beluga, az Airbus jellegzetes szállítója, amely az európai központú gyártó különféle telephelyei között hozza-viszi a kész törzsszekciókat, szárnyakat, mostantól új változatában is szolgálja a keskeny- és szélestörzsű gépek összeszerelését.

(fotók: Airbus)

A Beluga XL, vagyis ExtraLarge, mintegy harminc százalékkal növeli a cégen belüli szállítókapacitást, amivel nemcsak az Airbusok gyártásához járul hozzá, és ezzel segíti a nagy versenyben az átadásokat, hiszen a gyártó a tavalyi rekord 863 után már az ezres darabszámot célozza a következő évekre. Ezen túl kiajánlhatók a képességei más megrendelőknek, amelyek igen nagyméretű (bár nem annyira nehéz) darabokat szeretnének fuvaroztatni.

A maximális cargokapacitása a gépnek ugyanis „csak” 51 tonna, amit viszont négyezer kilométerre képes repíteni, és ez a nagy dudor okozta fokozott légellenállás ismeretében komoly teljesítmény. Kisebb súly esetében persze még nagyobb a hatótávolság. Megrendelői között lesz az Európai Űrügynökség, amely rakétafokozatokat bízhat az XL-re, hogy azok a guyanai űrközpontba, Kourouba kerüljenek.

De az új Beluga fő feladata a tizenegy Airbus-állomás között mozgatni a nagyobbnál nagyobb darabokat. Az első, F-GXLH lajstromjelű példányt további öt követi még, és ezek az eddig használt, kisebb ST-k helyét fokozatosan veszik át, miután a kétszáz felszállásból teljesített hétszáz órás tesztprogram lezárásaként megszületett az EASA típusengedélye. A néhány nappal ezelőtti első körút Toulouse-ból indult, majd Brémán és Chesteren át repült a gép vissza Toulouse-ba.

A BelugaXL alapfelépítése azonos az elődjével, az eredeti tetőrésztől megszabadított törzsre egy hatalmas új felépítményt szerelnek, ami az eredeti farokrész kormányfelületeit teljesen leárnyékolná, ezért kell a két plusz függőleges felület a vízszintes vezérsíkra. A rakodás a süllyesztett pilótafülke fölött nyíló burkolaton át, tehát elölről történik. A kapacitás növelésének sokat emlegetett jellemzője, hogy egy helyett két A350-es szárnyat képes a gép a rendeltetési helyére szállítani, legtöbbször Broughtonból Toulouse-ba. Ebben pedig az is jó hír, hogy – amint beszámoltunk róla – a Brexit ellenére kilépés után továbbra is Walesben készülhetnek az Airbus-szárnyak.

A Beluga neve a formájához hasonló, fehér cetfélétől származik, a látványtervezők ezt tovább hangsúlyozták, amikor szemet és mosolygó szájat is álmodtak a bumfordi gépre. Az alap az ST-k esetében az A300 teherszállító változata volt, a Beluga az A330-astól származik, a hajtóművek ennek megfelelően Rolls-Royce Trent 700-asok. A hatótávolság pedig azt is lehetővé teszi, hogy a gép közvetlen kapcsolatot teremtsen az európai gyártóhelyek és az egyre növekvő jelentőségű Mobile, az észak-amerikai Airbus-központ között, ahol néhány éven belül plusz két összeszerelő sor várja a repülőgépdarabokat szállító repülőgépeket.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!