A Szegvár online-on jelent meg a digitalizálásról szóló híradás. Purgel Tibor azt írja, „a filmet a Cinemart team készítette, köszönet érte Bicskei Évának, Enzsöl Istvánnak, Pálos Györgynek, Szohár Ferencnek, Szőke Andrásnak és Tóth Martinnak. A filmben Rózsa Gábort hallhatjuk. A VHS videókazettát digitalizálta Karikó-Tóth Tibor.”

Fogas Pálnak az évfordulóra megjelent Száz éves volt a Szentes–Hódmezővásárhely helyiérdekű vasút című munkájában ez olvasható a vonalról:

„1849 után a bécsi vasútpolitika a magyarországi vasúthálózat tervezésénél a birodalmi érdekeket tartotta szem előtt. A vasútvonalak kiépítésében elsősorban a gazdasági érdek volt döntő. Az 1850-es években tervezett kikerülő »elterelés« később fokozatosan meghiúsult és Pest vált a Nagy-Magyarországot behálózó vasútvonalak csomópontjává.

Évfordulós emléktábla Szegvár állomás épületén. Garai Szakács László felvételei még 2007-ben készültek

Hódmezővásárhely viszonylag korán ünnepelhette vasúti kapcsolatának megvalósulását. A Helytartótanács 1868 augusztusában megadta az engedélyt a Békéscsabáról Szegeden át Szabadkáig kiépítendő vasút létesítéséhez.

Hódmezővásárhelyen és Szentesen is egyre erőteljesebben jelentkezett az igény, hogy a két városnak legyen meg a közvetlen összeköttetése a fővárossal. A kezdeményezés Szentesről indult el 1870-ben.

Mindenki akart a Szentest Hódmezővásárhellyel összekötő vasutat. Az egész régió közlekedésügye mozgásba rendült, de viharos kérdéssé vált, hogy merre vezessen a nyomvonal. Az előtervek sokrétűsége, az egymással ütköző más-más érdekeket szolgáló változatok és az érettük hadba állított érvelések emésztették az ambíciót.

Szegvár felvételi épülete

Az első kapavágásra 1892 novemberében került sor. Már nyár végén szerződtettek 120 szentesi, szegvári és mindszenti kubikost. Egyszerre több helyen is hozzáfogtak a dologhoz, de sajnos nagyon hamar beállt a fagyos, csapadékos tél.

Az építők nyomában a régi korok emlékei tárultak fel, a nagyhegyi szőlőkből, ahol a vasútépítők homokbányája működött. Az itt előkerült másfél száz darabból álló leletegyüttest a Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyve »Szentes város ajándékaként« jegyezte be.

Menesztés Szegvárról

Hóban, fagyban, sárban 1893 februárjában újból hozzákezdtek a vasút építéséhez. A terv eredetileg Szentesen Nagyvölgy partján, a temetőkön vitte volna keresztül a nyomvonalat. a református egyház összefogva a többiekkel azt kérte, hogy a nyomvonalat tolják el a temető túlsó szélére, és egyben fel is ajánlotta, hogy ott viszont ingyen bocsájtja rendelkezésre a vasút építéséhez szükséges helyet.

Mindszent – a tujáktól akkortájt csak tudni lehetett, látni nem, hogy itt jár a vonat

A síneket a vonal kétharmad részén már 1893 júniusára lefektették. Szentesen az állomás forgalma nemcsak az építkezés miatt, de már a folytatásban reménykedő lehetőségek forgalomnövelő hatása is felpezsdült. A jó üzleti érzékkel rendelkező Kass Gusztáv, a szentesi nagyvendéglő és az állomási étterem bérlője omnibuszjáratot állított be az esti vonatérkezést megcsodáló kiránduló polgárok ki- és beszállításához.

Szeptemberre már annyira kész volt a vasúti pálya, hogy a kis ördöngős járgánnyal, a drezinával, végig lehetet rajta hajtani.

A mártélyi állomás: változatlanul őrzi a IV. osztályú HÉV felvételi épületeinek jellegzetességeit

1893. október 21-én a műtanrendőri megnyitás vezetését a kereskedelmi miniszter nevében Papp Árpád miniszteri titkár vezette. A szakértői bejárás 9 órakor kezdődött, s oly kiváló minősítéssel záródott, hogy délután 1 órára Vásárhelyre érve a minisztériumi titkár nyomban megadta az engedélyt az új közforgalmú vasút üzembehelyezésére.”

Irány Szentes! 2007-ben még egyáltalán nem volt túlzás a vonalon a csatolt Bz-szerelvény

 

Mit írt annó az újság?

De nemcsak ez a kötet érhető el érhető el, hanem a Szentesi Lap 1893. október 22-i lapszáma is. A magát „politikai és vegyes tartalmú közlönynek” hívó, akkor huszonharmadik évfolyamában járó újság vasárnap megjelent példánya címlapon hozza az ünnepségről szóló tudósítást, majd a harmadik oldalon a menetrendet. Mindkettőt szó szerint közöljük. Előbbi érdekessége, hogy rögzíti, hogyan vesztek össze a résztvevők az ünnepségen. Utóbbiban meg az olvasható, nagyon drága a díjszabás.

A Szentesi Lap fejléce 1893-ból

„Vasutmegnyitási ünnepély.

A szentes–vásárhelyi vasút műtanrendőri bejárása és hivatalos megnyitása tegnap ment végbe a kereskedelmi minisztérium műszaki közegei és az érdekeltség közbenjöttével. A kereskedelmi minisztert, mint az eljáró küldöttség elnöke Papp Árpád miniszteri titkár, a műszaki osztályt pedig több vasúti szakközegen kivül Kovács aradi üzletvezetőségi főnök képviselte. A vármegye részéről Csató alispánnal élén a megyei kiküldöttek, Hód-Mező-Vásárhelyt Baksa Lajos polgármester, Szegvárt, Mindszentet az elöljáróság, Szentest Burián Lajos polgármester, Abaffy főmérnök képviselték. Ott volt Zsilinszky Mihály volt főispán is, Tallián Béla főispán, Balogh János, Endrei Gyula és Sima Ferencz országos képviselők. A vonat reggel 9 órakor indult ki a szentesi pályaudvarból, mivel minden állomásnál és őrháznál vizsgálat alá lettek véve a műtárgyak, csak d. u. 1 órakor érkezett be Hód-Mező-Vásárhelyre. – Öröm volt látni azt a lelkesültséget, melylyel Szegvár és Mindszent népének ezre és ezre várta az első vonatot. Szegváron Korpás Pál plébános, Mindszenten Keller Lajos plébános fogadtak lelkes üdvözlő beszédekkel a küldöttséget. Az üdvözlő beszédekre a kormány nevében Papp Árpád fölülvizsgáló küldöttségi elnök válaszolt. A vasút kiépítése kifogástalannak találtatott, s a közforgalomnak azonnal át is adatott. S miután erről a jegyzőkönyv fel lett véve, a bejárásnál részt vevők bankettre gyűltek össze a hódmezővásárhelyi nagyvendéglőben, hol a hivatalos toasztok előtt – miután Zsilinszky főispán a szegedi vonattal elutazott és a banquet végét nem várhatta be – dr. Filó Lajos állt föl és egy meleghangú pohárköszöntőben éltette Zsilinszkyt, kijelenté, hogy ő csak politikailag nem ért egyet Zsilinszkyvel; mert ő függetlenség-párti ember; de örömmel ismeri el Zsilinszky érdemeit és őt élteti. Mondanunk, is fölösleges, hogy – miután ezen vasut megnyitásánál legnagyobb részben azok szerepeltek megyénkből, kik a Zsilinszky korszaknak hivei, rendkívül fellelkesültek Filó ur köszöntőjén, sőt magát Zsilinszkyt is szólásra késztette ez a nem várt pohárköszöntő és beszélt. – Ezen kis intermezzo közben folyt az ebéd és a maga helyén, a pecsenyénél Csató alispán állt föl és éltette a kereskedelmi minisztert, ki ezen vasút építésnél erős támogatója volt az érdekeltségnek. Majd Baksa polgármester emelt poharat és éltette a miniszter jelenlevő képviselőjét Papp Árpád miniszteri titkárt, ki nyomban felkelt és Szentes és Hód-Mező-Vásárhely lelkes közönségéért emelt poharat. – E pohárköszöntők alatt hallani lehetett, hogy azon táborból, honnan a Zsilinszkyre szóló pohárköszöntő megindult, panaszos kifakadások hangzottak föl Szentes ellen, amely nem járult ezen vasút létesítéséhez. S bizony már csak az hiányzott, hogy nyíltan felálljanak és azt mondják, hogy mit keresnek itt a szentesiek? Csendes abczugolésok is voltak hallhatók Szentes ellen és ahonnan ez jött, ott dr. Filó Lajos mellett Mátéffy Kálmán, Csató Kálmán, Schlezinger Károly, Csúcs Antal, Vecseri János urak ültek. – Megvalljuk őszintén, hogy ez nekünk nem esik zokon; mert nem idegen emberek bántották meg Szentest, hanem saját fiai, melyet aztán a vásárhelyiek igyekeztek is két kézzel helyre hozni: mert Baksa polgármester és Endrei Gyula országos képviselők lelkes pohárköszöntőkben emlékeztek meg Szentesről. Így folyt le a szentes–vásárhelyi vasút megnyitási ünnepélye alkalmából endezett banquett. Biz ez nem volt lélekemelő momentuma ennek a szép alkotásnak; de azt hisszük, hogy más lesz a hangulat a vásárhely–makói vasút megnyitásánál; mert most már ezt a munkát kell megkezdenünk!”

Szentes állomás, ahogy az érkező utazó látja

A menetrend kapcsán ezt írja a szentesi lap.

„A szentes-vásárhelyi vasúton is 3 vonat fog naponként közlekedni. A menetrend a következőleg van megállapítva: A reggeli vonat indul Szentesről 4 óra 50 perczkor, Vásárhelyre ér 6 óra 40 perczkor, s innét Szegedre érkezik 7 óra 53 perczkor. A délelőtti vonat indul 8 óra 45 perczkor. Ennek a vonatnak Szeged felé nincs összeköt tetése, csupán Csaba felé, hová 12 óra 43 perczkor érkezik meg az ember. A délutáni vonat indul 5 óra 13 perczkor. Vásárhelyre érkezik 7 óra 13 perczkor este. Ennek a vonatnak mind Szeged, mind Csaba felé van összeköttetése; Szegedre 10 óra 20 perczkor, Csabára 10 óra 59 perczkor éjjel van a megérkezés. H.-M.-Vásárhelyről Szentesre a reggeli vonat 7 óra 40 perczkor indul, s ide érkezik 9 óra 30 perczkor. Ehez a vonathoz Szeged és Csaba felől lehet érkezni; és pedig Szegedről éjjel 3 óra 30 perczkor, Csabáról éjjel 4 óra 32 perczkor indulva. A délutáni vonat indul Vásárhelyről 4 óra 4 perczkor, ide érkezik 5 óra 55 perczkor. Ehez a vonathoz Szeged felől nincs összeköttetés, csupán Csaba felől, honnét délután 2 óra 8 perczkor történik az elindulás. Az est vonat indul Vásárhelyről 8 ora 11 perczkor, ide érkezik 10 órakor éjjel. Ehez a vonathoz a Szegedről esti 6 óra 52 perczkor induló vonat csatlakozik. A menetárak a következők: Szentesről Szegvárral, oszt. 30 kr. II. oszt. 15 kr. III. oszt. 10 kr. Mindszentre: I. oszt. 40 kr. II. oszt. 22 kr. III. oszt. 15 kr. Mártélyra: I. oszt. 50 kr. II. oszt. 40 kr, III. oszt. 25 kr. H.-M.-Vásárhelyre: 1. oszt. 1 frt II. oszt. 80 kr. III. oszt. 50 kr. E szerint Szegedig fizetni kell: az I. oszt. 1 frt 40 krt; a II. oszt. 1 frt 02 krt; a Ill-ik osztályban 65 krt. Viszonyítva a zónaárakhoz, meglehétősen borsos dijak biz ezek. Reméljük, azonban, hogy majd az egyesülés végrehajtása után az igazgatóság mérsékeltebb díjszabást fog életbeléptetni.”

Szentes állomás, ahogy a városlakók láthatták 2007-ben

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!