Állami kézbe kerülhet Dunakeszi?

iho/vasút   ·   2013.01.11. 15:30
00

A Népszabadság információi szerint a MÁV és a dolgozók kisebbségi üzletrészeit nem érintené a beavatkozás, ugyanakkor a cégnek jól jöhet az állami felvásárlás, hiszen a Bombardier korábbi szerződései hamarosan lejárnak, és egyelőre komolyabb megrendelés hiányában ez a lépés a túlélést jelentheti a vállalat számára. Nem utolsósorban a nemrégiben elfogadott üzleti tervük végrehajtását is segítheti, valamint így remény marad arra, hogy nem kell majd idén elküldeniük munkavállalóik egy részét. A cél tehát a Bombardier MÁV Kft. 65 százalékos üzletrészének megszerzése a Bombardier Transport AG-tól.

A magyar állam már konkrét javaslatokat is tett egy levélben a kanadai–német vállalat magyarországi központja felé. Eszerint a cég megtartana egy kisebb részt a haldoklóban lévő magyar leányvállalatból, átadna néhány gyártási jogot és új munkákat is szerezne a dunakeszi járműjavítónak.

Vadonatúj Traxx bújócskázik a gyárkapuban<br>(Vörös Attila felvételei)

A belső hírek szerint nem csoda, hogy a cégvezetés nem kapott az ajánlat után – írja a Népszabadság. A Bombardier vezetősége egyértelműen világossá tette, hogy nem érdeklődik a kisebbségi tulajdonos szerepe iránt, ahogy más piacokon sem. A gyártási jogait megtartaná, és véleménye szerint most már inkább a MÁV-nak kellene aktivizálnia magát a megrendelések szerzése terén.

A Bombardier MÁV Kft. jövője egyelőre bizonytalan, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) nem tett le a cég megvásárlásáról, ugyanakkor a kanadai–német vállalatcsoport sem zárkózott el egy nekik is tetsző szerződés aláírásáról. Utóbbi nem meglepő, hiszen a magyar vállalat már régóta veszteséges, a 2012-es évet 7,4 milliárd forint árbevétel mellett is 800 milliós veszteséggel zárta a dunakeszi cég. A képet azonban árnyalja, hogy aktuális terveiben szereplő 2013-as létszámcsökkentésekre céltartalékot képzett: ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor hamarosan 160 dolgozójától lesz kénytelen megválni a jelenleg 460 főnek munkát adó Bombardier MÁV Kft. – olvasható a nol.hu oldalon.

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a vállalat jelenlegi szerződései hamarosan lejárnak, újabbak pedig még kilátásban sincsenek a lap értesülései szerint. A 2008-ban elnyert, norvég vasúti kocsik felújítására szóló szerződés lejárt, a hét vonat, szerelvényenként nyolc kocsijának megújításával elkészültek a dunakesziek. Az olasz vasút, a Trenitalia SpA sem Magyarországon végezteti el a vasúti kocsijainak fővizsgáztatását.

Az olasz meló: Trenitalia kocsik érkeznek a főműhelybe

A kilátások tehát sötétek maradtak 2013-ra is, hiszen a napokban elfogadott üzleti terv állítólag hatmilliárd forintos bevétel mellett számol félmilliárdos veszteséggel. Belső információk szerint azonban ez is optimista becslés, hiszen ehhez 600 millióval csökkenteni kellene az anyagbeszerzési költségeket, amire a Bombardier MÁV Kft.-nek jelenleg nincs elegendő mozgástere.

Ha a magyar állam megvásárolná a Bombardier kezében lévő részesedést, akkor derűsebb hónapok köszönthetnének a magyar járműjavítóra. Igaz, ehhez az új tulajdonosnak is munkát kellene biztosítania friss szerzeményének. Erre látszik is a lehetőség, azonban munkát a cég jórészt csak a MÁV Gépészet Zrt. kárára kaphat, ami végső soron sokba kerülhet.

Kapcsolódó hírek