Az év siklása Vasvárnál

iho   ·   2013.10.01. 12:12
131001_sikl000

Kisiklott a Zalaszentiván felől Szombathely felé közlekedő tehervonat hét kocsija kedd éjszaka 1 óra 34 perckor Vasvár és Püspökmolnári között a 17-es vonalon. A siklás a nyílt vasúti pályán történt, több, rönkfával megrakott teherkocsi kiborult a sínekről és a vasúti pálya is jelentősen megrongálódott. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős.

A pályában és a vasúti kocsikban is komoly károk keletkeztek. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI, GYSEV)

A baleseti mentést már éjszaka megkezdték a GYSEV szakemberei. A helyreállítás várhatóan több napot vesz igénybe, addig vágányzári menetrendet vezet be az érintett szakaszon a vasúttársaság. Az utasokat Vasvár és Püspökmolnári között vonatpótló autóbuszokkal szállítják.

A kiborult teherkocsik mentését vasúti daruval végezik majd, ezután kezdődhet meg a 150 méter hosszban megrongálódott vasúti pálya helyreállítása. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető GYSEV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt, valamint a Közlekedésbiztonsági Szervezet is részt vesz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek