Az USA elismeri a kiterjesztett kínai légteret?

iho   ·   2013.12.02. 19:10
cim2

Az amerikai kormányzat azt kéri az amerikai légitársaságoktól, hogy tartsák tiszteletben Kína amúgy egyoldalú lépését a Kelet-kínai-tenger felett kijelölt azonosítási zóna ügyében.

Mint erről többször beszámoltunk, sok reakció szerint háború veszélyét is magában rejtette az a pekingi döntés, hogy a Kína által deklarált, a légvédelem által ellenőrzött övezetet kiterjesztették azoknak a szigeteknek a vidékére is, amelyek hovatartozásáról Kína és Japán kemény vitában áll, és amely terület felett eddig Japán ellenőrizte hivatalosan a légteret. Ami a konfliktus elfajulásával fenyeget, az éppen az, hogy a két légtér most már a kritikus övezetben átfedi egymást.

A kínai harcigépek fellépése a térségben a jelek szerint elgondolkodtatta Amerikát

A bejelentés utáni nap két fegyvertelen és vadászkíséret nélküli B–52-es bombázó demonstratíve átrepült a zónán anélkül, hogy a kínai hatóságok figyelmeztetésének megfelelően előzetesen erre engedélyt kért volna. Hasonlóan jártak el japán katonai gépek, a légtérben megjelenő japán légitársaságok is annak megfelelően repültek, ahogy azt Tokió elvárta tőlük, vagyis nem adtak le előzetesen repülési tervet erre a légtérre a kínaiaktól.

Ugyanakkor az első néhány nap kivárása után most már megjelentek a kínai katonai gépek is a vitatott övezetben, légtérellenőrzők és felfegyverzett harci gépek egyaránt. Gyanítható, hogy a Fehér Ház emiatt döntött úgy, hogy azt ajánlja, általános megfogalmazásban, de nyilvánvalóan a kelet-kínai tengeri fejlemények kapcsán, hogy az amerikai légitársaságok repüljenek a külföldi országok által kibocsátott NOTAM-ok (Notices to Airmen) szerint.

Kínai légtérellenőrző: az amerikaiak nem akarnak kockáztatni, a japánok továbbra sem ismerik el a változást

Az ázsiai, illetve csendes-óceáni térség légitársaságainak szövetsége, az AAPA a maga közleményében a repülésbiztonság elsődleges szempontjait emeli ki, miközben óvatosan úgy fogalmaz, hogy a társaságok a nemzetközi előírásoknak megfelelően megteszik „a szükséges kiigazításokat” a léginavigációs eljárásokban. Hasonlóan döntött többek között a Qantas is, mondván, ha azok az országok, ahová repül, elfogadják a helyzetet, az ausztrál hordozónak sincs más választása. Japán és a japán cégek azonban a B–52-es átrepülések után sokakat meglepő amerikai fordulat ellenére továbbra is a régi eljárásokat tartják érvényesnek, és a kínai lépés ügyében az ENSZ szakosított légügyi szervezetéhez, az ICAO-hoz fordulnak.

Az ATW online arra emlékeztet, hogy a japán–kínai konfliktus már tavaly is súlyos veszteségeket okozott mindkét ország légitársaságainak, amikor az elmérgesedett vita miatt járatokat állítottak le, és egy ideig szinte egyáltalán nem volt légiforgalom a két ország között. Mint arról akkor beszámoltunk, nem egyszerűen arról volt szó, hogy légitársaságok járatokat mondtak le, hanem arról, hogy a feszültség miatt turisták, látogatók tízezrei mondták le útjukat a másik országba.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek