Több alkalommal is felmerült már az igény a Volánbusz helyközi és távolsági vonalain szolgáló King Long autóbuszok leváltására az elmúlt években. A történet a fővárosi buszközlekedésben kegyvesztett T&J Buszprojekt Kft. távozásával kezdődött 2017. tavaszán, ennek következményeként a budapesti Stadion-buszállomásról induló kelet-magyarországi helyközi és távolsági viszonylatok jelentős részéről eltűntek a kínai buszgyártótól beszerzett távolsági kivitelű autóbuszok (XMQ 6127 típus), helyükre a korábban cseh ICOM szolgáltató flottájában közlekedő Mercedes Intourók érkeztek, immáron a Partiscum Busz Kft. - Color Tours Kft. üzemeltetők állományába.

Az utolsó távolsági King Long 2017 júliusában. A típus azóta nem közlekedik a Volánbusz járatain (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A Partiscum Busz Kft, Color Tours Kft. és M6LOG Kft. együttműködésben létrejövő alvállalkozói flotta állományát a használt Mercedesek mellett a Volánbusz többféle típusból állította össze. Így például a lejáró lízingszerződése miatt felszabaduló MAN ÜL 313- (KMY sorozat), MAN SÜ 313- (KMF sorozat), illetve Neoplan Tourliner-típusokból, valamint többféle új és használt és autóbuszból (például az Újpest Városkapu északi oldaláról induló háromtengelyes Mercedes Citarókból)..

A váci-gödöllői, zsámbéki medence térségi járatokon ugyanakkor továbbra is megmaradtak a helyközi kivitelű King Long autóbuszok (XMQ 6121G típus). A tíz éve forgalomba állított alacsonypadlósok viszonylag megbízhatóan üzemelnek, de a karbantartások ellenére, az elmaradt felújítások hiányában mára jelentősen elhasználódtak. Tavaly már több konkrét hír is érkezett a buszpark cseréjéről, a kiszemelt típus a VDL Berkhof Ambassador 200 gyártmánya volt. Az elsők megérkeztek ugyan egy évvel ezelőtt, de ez mindössze tíz, az M6LOG Kft. által biztosított autóbuszt jelentett, amelyből egy példány a pomázi térség állandó autóbusza, de vezényeltek belőle az Örs vezér tere–Isaszeg járatokra is.

A kínai flotta lecserélésének következő mérföldkövéhez 2018. nyarán érkeztünk, amikor a Volánbusz állományba vett további negyven, 2006-os évjáratú VDL Berkhof Ambassador 200 típusú szóló autóbuszt. Az Árpád híd–Pilis, valamint az Újpest Városkapu–váci térség viszonylataira érkező használt járművek forgalomba állásával láthatóan lecsökkent a váci buszpályaudvart érintő King Longok száma.

Egyre több VDL Ambassador 200-as típusú autóbusz jelenik meg a váci autóbusz pályaudvaron, ami a King Long korszak végét jelentheti

A nyári eseménysorozat ezzel még nem állt meg. Augusztus második felében a helyközi autóbuszokat üzemeltető alvállalkozók közül a Color Tours Kft. viszonylatainak átvételéről határozott a Volánbusz Zrt., majd több használt, a Connexion színei viselő használt MAN autóbuszt lehetett felfedezni a Volánbusszal együttműködő, szervizelő, felújító vállalkozások telephelyein. A forgalomba helyezési munkálatok végül olyan ütemben haladtak, hogy szeptemberre a Volánbusz húsz, 2007-es, MAN EL283 típusú autóbuszt vett állományba.

Az új korszak első napja az Etele téren 2018. szeptember 1-jén. A holland eredetű MAN buszokkal az etyeki, biatorbágyi, sóskúti járatokon lehet utazni

Az őszi hónap első napján az autóbuszok a budapesti Etele térről Biatorbágy, Etyek, Sóskút irányába közlekedő járatokon mutatkoznak be, amelyek külön érdekessége, hogy a közforgalmú állomány első R-es rendszámmezőbe vizsgáztatott járművei. A most érkező járművek korábban a holland Connexion állományában közlekedtek, a 2007-es évjáratú MAN buszok a második ajtóig alacsonypadlósak, légkondicionáltak. A szeptemberi iskolakezdésre beállított autóbuszokat a jövőben továbbiak követik, ezzel 2018 második felére sikerül elérni, hogy a jelenleg közlekedő rosszabb állapotú King Longokat ki lehessen váltani majd a Széna térről induló járatokon is.

A zsámbéki autóbuszállomáson szeptember 1-jén még a King Long a jellemző típus. Előtérben egy VDL Ambassador parkol a tavalyi tizes flottából

A cikk összeállításához szükséges információkban és az autóbuszok felkutatásában rengeteg segítséget nyújtott a csengessünk blog szerkesztője, akinek a szerző ezúton is köszöni munkáját.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!