Bringások, már kerékpárúton is lehet tekerni Oroszlány és Tatabánya között!

MTI   ·   2019.08.16. 11:40

Elkészült az Oroszlányt Tatabányával összekötő csaknem 13 kilométeres kerékpárút, amely Kecskédet, Környét és a majki kamalduli kolostort is érinti – közölte a műszaki átadás után az oroszlányi önkormányzat. A mintegy 1,2 milliárd forint értékű, uniós támogatású beruházással tizenegy és fél kilométer aszfaltozott és egy kilométer erdei kerékpárút valósult meg. A burkolattal el nem látott szakasz a fő nyomvonalról ágazik le a kamalduli remeteség majki műemlék együttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos fejlesztés folyik. A vonalvezetés érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, melyet félmilliárd forint ráfordításával újítanak fel.

Az út elkészülésével Oroszlány bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a már meglévő szakaszok Tatabánya, Tata, Dunaalmás irányába közvetlen összeköttetést teremtenek az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózattal. Az út hivatalos átadását szeptember közepére tervezik. Az érdeklődők tájékoztatására "Oroszlány–Tatabánya Kerékpárút" néven közösségi oldalt hoztak létre, mely bemutatja az útvonalat és részletesen beszámol a beruházásról.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek