Mint arról többször is beszámoltunk, december 31-én közlekednek utoljára az egykori Balaton Volántól a regionális ÉNYKK állományába szervezett autóbuszok a dunántúli megyeszékhely városi járatain. A szolgáltatást január elsejétől az önkormányzat által létrehozott V-Busz Kft. veszi át, használt autóbuszokból bérelt állománnyal, amely különlegessége, hogy 2019. január 1-től két hétig ingyenesen bárki kipróbálhatja a lila járműveket. A leköszönő állomány kevéssel több, mint ötven autóbuszának közel felét a klasszikus, 200-as sorozatú Ikarusok képezik, a többi pedig használtan beszerzett alacsonypadlósokból áll. Cikkünkben részletesen áttekintjük a 2018. év végén nyilvántartott állományt, ezzel egy újabb Ikarusos magyar város helyi közlekedését búcsúztatjuk el.
Ikarusok sokfélesége

Bár kinézetre – mondhatnánk – minden kétszázas Ikarus hasonló kinézetű, a veszprémi állomány mégis többféle korszakban gyártott típusokból áll össze. A szóló 260-asok közül a legidősebb harminckét éves, a volános kivitelű 260.06-osokból 2018 év végére hat maradt úgy, a legfiatalabb közülük is huszonkilenc éves. Az 1986 és 1989 között beszerzett szólókat a kilencvenes években CLH rendszámmezőbe sorolták, a búcsúzó állományban egy keletnémet exportból visszatérő 260.02-es típus maradt meg az utolsó napokig.

Harminc éves 260-as tekereg a nagy körforgalomban, amely lehetőséget adott, hogy a teljes típusarzenált meg lehessen örökíteni (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A szóló Ikarusok állományát bővíti továbbá két, egy méterrel hosszabb 263.30-as típus, amelyek 2000-es évjáratukkal az ország legfiatalabb példányai. A csuklósok közül az utolsó állományban hat volános kivitelű (CLH rendszámmezős) példány van nyilvántartva, amelyekből a legidősebb harminckettő, a legfiatalabb huszonnyolc éves, mindegyik autóbusz bolygóajtós kivitelű. Szintén hat csuklós Ikarus maradt a keletnémet üzemeltetőkből visszakerült állományból, amelyeket a négyrészes osztású ajtóikról (de hívhatjuk harmonika- vagy ráncajtónak is) lehet felismerni.

A két legfiatalabb 280-as egyike, amelyek húsz évvel ezelőtt orosz exportból visszamaradt példányok. Érdekességük, hogy az orosz flottaszínt később a városi buszok is megkapták

A város legfiatalabb csuklósai két 1998-as évjáratú 280.40M-es kivitelű teljes kocsiszekrényben sárgára fényezett autóbusz, illetve két 1999-ben érkezett, oroszországi exportból visszamaradt 280.33-as típusjelzésű Ikarus. Ez utóbbiak érdekessége, hogy az orosz megrendelő által kért homlok-és hátfali és a karosszéria alsó lemezelésén alkalmazott sötétkék fényezést később a városi flotta több kétszázasának felújításakor is átvették.

Nyugatnémet használt alacsonypadlósok

Magyarországi viszonylatban is az elsők közé tartozott Veszprém, ahol a helyi autóbuszok állományát alacsonypadlósokkal kezdték el fejleszteni. Az ezredfordulón nyolc Neoplan NL 4014 NF típusú alacsonypadlós autóbusz érkezett, amelyek végig megbízható tagjai maradtak a flottának, mindösszesen egy autóbuszt kellett leállítani. Ugyanennek a szóló alacsonypadlós flottának a kilencedik tagja egy Balatonfüredről átvezényelt MAN NL 202 típusú jármű, amely egy évvel fiatalabb társainál, mindösszesen huszonhat éves. A német különítmény továbbá két, 2004-ben beszerzett csuklós "kocka" MAN NG 272 típusú autóbusszal egészült ki és nyilvántartott járműparkban szerepel egy Mercedes-Benz O520 Cito midi autóbusz is.

Az ezredfordulón beszerzett Neoplanok egy kivételével a végsőkig kitartanak

A skandináv csapat

Tizenkét évvel ezelőtt az Ikarus rajongók bánatára leállították a város öreg, okkersárga színű, fekete lökhárítós 280-as Ikarusait, amelyet öt, 1999-es évjáratú VOLVO-SÄFFLE 5000 típusú csuklós váltott le. A Budapestről ismert alvállalkozói példányoktól eltérően ezeket a városi autóbuszokat háromajtós kivitelűnek hagyták meg, illetve megkapták az orosz exportból visszamaradt Ikarusokról átvett flottaszínt. A skandináv csuklósokon pályafutásuk teljes időtartama alatt jelentősebb átalakítást nem végeztek, így elmaradt a klímaberendezés és a nagyobb felületen nyitható ablakok felszerelése is.

A lassan húsz éves skandináv Volvókból öt közlekedik a városban

A csuklós alacsonypadlósok flottája két év múlva két 2000-es évjáratú Volvo 7000-es autóbusszal bővült, amely a Budapestről és Fejér megyéből is ismert genfi állományból érkezett Veszprémbe. Végül három évvel ezelőtt váltottak Ikarusokat korszerűbb, Scania Omnicity típusú szóló autóbuszok. A hat autóbuszból három 2004-es évjáratú háromajtós kivitelűek luxemburgi, három 2005-ös évjáratú kétajtós kivitelű németországi üzemeltetőktől érkeztek a dunántúli városba.

A három éve beszerzett hat Scania Omnicity egyike. A 2005-ös évjáratú kétajtós változatból három járja Veszprém utcáit az év végéig

Az év végével elköszönő állomány legidősebb tagjai vélhetően befejezik a pályafutásukat, a Scaniákról hallani, hogy valamelyik Zalába kerül, a kétajtósokat Balatonfüreddel hozták hírbe, a kilencvenes évek végén gyártott 280-asok, a két 263-as, illetve a genfi Volvók is más városokban, vagy akár helyközi forgalomban kaphatnak szerepet. Sorsukról a jövőben beszámolunk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!