Dübörgés a sötétben – éjszakai gyakorlat Kecskeméten

Kelecsényi István   ·   2016.10.28. 08:45
cim

A Magyar Honvédség légi haderőnemének harci repülőgépe, a JAS-39 Gripen, többfeladatú, mindenféle időjárási viszonyok között repülhető. Az repülőgép éjjeli vezetése, a feladatok megoldása fontos része a hajózok kiképzésének. Az MH59. Vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison kora tavaszra és késő őszre tervezik az éjszakai kiképzési repüléseket. Ennek oka, hogy a korai sötétedés éjfélig akár 3 hullámban is lehetővé teszi a repülési feladatokat, ugyanakkor az időjárás nem hideg, ami a repülőgépek műszaki ellátását végző technikusoknak, szerelőknek, műszakiaknak előnyös.

Tartálykocsival kerül a gépekhez az üzemanyag

Az 59/1 Puma harcászati repülőszázadnak közel egy éve már rendelkezésére áll az éjjeli repülési tevékenységhez az NVG sisak, a csillagok és hold fényének erősítésével jobb láthatóságot biztosító binoculáris szemüveg, amelyet a sisakhoz lehet csatlakoztatni. Fontos tény, hogy egyszerre NVG-t és sisakcélzót nem lehetséges használni. Utóbbi persze fikció, hiszen jelenleg sisakcélzóval és ahhoz szükséges IRIS-T rakétákkal nem rendelkezik repülőszázadunk.

Az éjszakai repülések egy részét NVG-vel, a másik részét hagyományos sisakkal repülik a pilóták. Utóbbi esetben elsősorban a műszerekre hagyatkozva repülnek, bár a Litening célzókonténer kameráját rávetítve egyik kijelzőre, lehetséges a vizuális tájékozódás. Az emberi szem pedig mindig rendelkezésre áll, hiszen voltak már éjszakai légiharcok az I. világháborúban is, akár a brit városokat támadó Zeppelinek és Gotha bombázók és a brit vadászrepülőgépek között, akár pedig Franciaországban, Olaszországban, vagy Oroszországban a lövészárkok felett.

Felkészítés zseblámpák fényénél

A Honvédség október 18–28-i tervezett repülésekről a lakosságot értesítette. Az október 25-i 18 és 21 órakor végrehajtandó kiképzésre meghívta a bázis a médiát is. A kijelölt médiaterületről sajnos elsősorban a repülőgépek felkészítését lehetett fotótávolságban látni, a látványos utánégetős felszállások – amelyek során a repülőgépek működő hajtóműterének végébe újabb üzemanyagot fecskendezve, látványos, több méteres tűzcsóva alakul ki, és a gázturbinák is jóval nagyobb tolóerőt adnak le – távolabb voltak számunkra.

A hajózók 25-én NVG nélküli feladatot hajtottak végre. Gyakorlásra került 2:1 elleni éjszakai elfogás, 1:1 elleni légiharc, géppárban történő éjszakai kötelékrepülés, éjszakai műrepülési feladatok, géppárban történő földi cél elleni támadás. A Gripenek a Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Miskolc, Debrecen, Tiszafüred, Kaposvár, Nagyatád, Nagykanizsa térségében  kijelölt repülési zónákban hajtották végre a feladatokat. A földi előkészítés során látható volt, hogy a gyakorlatokra a gépek sem légiharc, sem földi célok elleni rakéta imitátorokat nem hordoztak, és ezen az éjjelen Litening konténer sem volt felfüggesztve a repülőgépekre.

Kigurul, felszáll...

Néhány hete az Iho/repülés csapata a németországi Eurofighter támaszponton, Laage-Rostockban volt, ahol szintén megtekinthettünk éjszakai repülést Volt lehetőség az összehasonlításra. Meg kell említeni, hogy a földi előkészítésnél, amíg Kecskeméten a világítást a műszaki állomány zseblámpái mellett néhány fényszóró segítette, Laage-ban, az előtéren vastraverzekre épített világító berendezések komfortosabb munkavégzést tesznek lehetővé. Érdekes módon világítás van Kecskeméten a régebbi még a MiG-29-sek kiszolgálására átépített előtérnél is, és ott megoldott volt az üzemanyag-hálózatra csatlakozás közvetlenül a beton alá épített üzemanyag-vezetékeken keresztül. A Gripeneknél előkészítő helyén ez sincs megoldva, tartályautókkal kell a kerozint szállítani a repülőgépekhez. Laage-ban magában a könnyűszerkezetes hangárokban történik az üzemanyag feltöltése és műszaki előkészítés, sőt a hajtóműindítás is.

Ezek a hangárok nagymértékben azonosak a Gripen-lefedésekkel, azzal a különbséggel, hogy Kecskeméten a lefedéseknél nem lehet átgurulni a gépekkel, mert csak egyik oldalra terveztek ajtót, valamint a beton gurulóutak kialakítása sem teszi ezt lehetővé. (Ezért nem lehet hangárnak nevezni, mert hiányzik többek között a hajtómű-indítás lehetősége.) Egyszerűsítve: a németeknél kicsit nagyobb ráfordítással (minden hangár két bejárattal, beépített üzemanyagtöltő rendszerrel) komfortosabbá és egyszerűbbé tették a repülőgépek üzemeltetését. Nálunk a költségtakarékosabb építkezés nagyobb költségű üzemeltetést eredményez, hiszen ki kell húzni a repülőgépet a lefedésből, fel kell tölteni tartálygépjárműből üzemanyaggal, rossz látási viszonyok között még világításról, télen pedig melegedést elősegítő eszközökről is gondoskodni szükséges.

Gripen a sötétben

A három hullám ugyanazokat a repülőgépeket használta. Előkészítésük és ellenőrzésük körülbelül ¾ órát vett igénybe. A 21 órakor kezdődő repülés előkészítésénél az egyik repülőgéppel probléma adódott, de ezt szinte azonnal megszüntették a műszakiak, így a repülőgép vezetője a JAS-39C Gripennel néhány perces késéssel, de végrehajthatta a feladatát.

Az éjszakai repülések szükségesek a hajózó állomány kiképzéséhez, valamint a műszaki állomány sötétben történő  előkészítési feladatainak gyakorlásához. A hanghatás nem jelentős, és nem megszokhatatlan, néhány évtizede a Szovjet Déli Hadseregcsoport repülőgépei és több mint 100 magyar harci repülőgép sokkal nagyobb zajhatást okozott. Évente kétszer néhány hangrobbanás, vagy hangosabb turbinahang biztosítja, hogy hazánkat nemcsak nappal, hanem éjjel is védik a Kecskeméti Repülőbázis repülőgép-vezetői, és műszakijai.

Forszázs a távolban

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek