Elköszöntek az SGP-k Miskolctól

iho/vasút   ·   2015.03.14. 18:50
miskvill0

A miskolci közlekedési vállalat Facebook-oldalán köszönt el a járművektől:

„Tizenkettő év szolgálat után elbúcsúztattuk az SGP– vagy ismertebb nevén a bécsi – villamosokat. A mai búcsúmeneten hetvennyolcan vettünk részt, négy közlekedésbarát külön erre az eseményre utazott Bécsből városunkba. Az SGP villamos utolsó útja sok-sok fotómegállással tarkított különjárat volt. Az esemény végén kisorsoltuk a külső viszonylatjelzőt, ennek boldog tulajdonosa Végső Péter, gratulálunk neki.

Így búcsúztak el Miskolcon az SGP-ktől. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MVK Facebook-oldala)

(...)

A 2000-es évek elején határozott úgy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., hogy lecseréli az FVV (Bengáli) villamosokat és ennek érdekében Bécsből vásárol használt SGP E1 típusú motorkocsikat. Így került sor a tizennyolc „bécsi” villamos, valamint a hat C3-as pótkocsi megvásárlására. Ezek a villamosok nem kapták meg az MVK Zrt. színeit, eredeti színűkben jártak a városban. Az első négy bécsi szerelvény (pályaszám szerint az 180, 181, 182 és 184) tizenkét évvel ezelőtt, 2003. március 14-én állt forgalomba, az utolsó, a 185-ös pályaszámú pedig ma közlekedett utoljára. A pótkocsik 2010. április 1-jét követően le lettek állítva, a hat SGP Lohner C3-ból a 300-as pályaszámút felújítottuk és nosztalgia járműként megőrizzük egy motorkocsival együtt.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek