Az egyetlen példányban készült duplacsuklós Ikarus a 293-as típusjelzést kapta, egy korábbi cikkünkben érintőlegesen mi is írtunk róla. Eszerint 1988-ban készült el, BKV-s egyenruhába öltöztették, Budapesten és Pécsett is kipróbálták, de elsősorban a gyenge, 250 lóerős Rába motorja miatt nem vált be sehol. 1991-ben átépítették, erősebb, 280 lóerős MAN erőforrást kapott, emiatt a második ajtó is előrébb került. Az újjászületett prototípust Irán fővárosába, Teheránba sikerült eladni, ahova saját lábon ment ki, és egészen 2009-ig forgalomban is volt.

Még az eredeti állapotában, Budapesten (fotó: Ikarus)

Sokáig az a hír járta, hogy a buszt selejtezése után szétvágták, de nemrég egy viszonylag friss műholdfelvétel kezdett el keringeni a neten, amin úgy tűnt, hogy még egyben van, a Magyar Volánok nevű Facebook-oldal pedig rábukkant néhány képre az instagramon, amelyek szintén azt bizonyítják, az egyetlen 293-ast – szerencsére – nem bontották még el.

A „haza kéne hozni” kommentekből természetesen nincs hiány, bár az egyelőre nem tisztázott, hogy Teheránban egyáltalán hajlandók lennének-e megválni tőle, illetve itthon ki vállalná be a hazahozatal és a fejújítás tetemes költségeit, tekintetbe véve, hogy – jelen szabályok szerint – a méretei miatt a 293-as Magyarország közútjain nem közlekedhetne.

Az Ikarus 293 napjainkban. A képre kattintva galéria nyílik! (forrás: instagram.com/iran_classic_bus_truck)

Körülbelül két évvel ezelőtt egyébként a BKV-n belül is felmerült egy replika építése, hiszen gyakorlatilag minden feltétel adott lett volna, de az ötlet sajnos cégen belül sem aratott osztatlan sikert, már csak a fent említett forgalomba helyezhetetlenség miatt sem, ezért (egyelőre) le lett állítva a projekt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!