Nemrég felkerült a Youtube-ra egy mozdonyos dashcam, és szerencsére semmi olyan nem történt, amitől az orosz autós videók olyan népszerűek, de azért igencsak tanulságos végignézni, mit lát a mozdonyvezető egy kilométerben rövid, időben azért sokszor elhúzódó út alatt. A feltöltő egy Soroksári út–Párkány útvonalon Dunaszerdahelyre induló terelt Metrans-vonat magyarországi útját vette fel egy ronda téli napon. A vonat a fővárosi vasúti hálózat kulcsfontosságú, de ezzel szemben végtelenül lerohadt, ótvar állapotú részein kel át, hogy a 150-es vonalról elérje a váci 70-est. Már a soroksári úti rendezőből kivezető vágány megér egy facepalmot, aztán a Fradi-Kőfelső-Körvasút ad egy kemény gyomrost. Nem is egyet, sokat. Lassújelhegyek a pályán, mellette szeméthegyek, gaztenger. Minden jelző vörös, mindenhol a várakozás, idegőrlő. A váci oldalban szerencsére begyorsulnak az események, de az akkor is kétségbe ejtő, hogy a fővároson átjutni a kivágott várakozásokkal együtt is legalább egy óra! És itt akarunk S-bahnozni...

Ha mást nem, az 50–55. perc közötti részt mindenképp nézzék meg! Rákospalota-Újpesten járunk, halálos verseny után végül a konténervonat mehet előbb az állomásra, keresztben a veresegyházi személynek. Fontossági sorrend, ugye. Aztán RpÚp állomás a maga egyméteres peronjaival. Hogy létezhet még ilyen Magyarországon?!

Nem tisztünk a zsebekben vájkálás, de a Facebookon az utóbbi időben hirdetett mozdonyvezetői állásajánlatokat böngészve kijelenthető, a vezérek magasan a magyarországi átlagbér fölött vihetnek haza. De ennek megvan az ára. El kell viselni ezt a lélekőrlő tötymörgést. Az amúgy 100-as konténervonat vagy a pálya állapota, vagy a későn kezelt jelző, vagy a fél nap múlva aktuális személy miatt képtelen a normális haladásra. Sok esetben pedig teljes a bizonytalanság a vezényléssel, de ez már független a videótól, hiszen a Metrans szerelvényei elég jól kiszámíthatóan mozognak. Hallani olyan mozdonyvezetői megpróbáltatásokról, hogy: menj le Kürtösre, a vonat persze sehol, oké, gyere vissza Pestre. Vagy éppen: kezdj Gyékényesen éjjel kettőkor, valahogy oldd meg!

Kitartást a vezéreknek!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!