Hídelemek érkeztek Földeákra

Vörös Attila   ·   2014.06.22. 13:45
400__IMG_3909__140619__Foldeak__M62096

Ütemesen halad az M43-as autópálya építése. Az új út töltése már szinte mindenhol áll Makó és a nagylaki határ között. A szakaszon három nagyobb felüljáró épül, kettő a vasút, egy pedig egy másik út fölött ível majd át. Ezekhez a szükséges beton hídelemeket Dunaújvárosban gyártják és onnan vasúton viszik el Földeákra. A hídelemeket az állomás rakodójára daruzzák le, majd innen viszik el a beépítés területére.

Szikáncsnál közelít Földeákhoz a hídelemvonat már a 130-as vonalon<br>Kattintson a további képekért!<br>(fotók: Vörös Attila)

A hídelemvonat Dunaújvárosból Budapesten, Cegléden, Szegeden és Hódmezővásárhelyen át közlekedik a 130-as vonal alsó szakaszán fekvő Földeák állomásra. A vonatot a Rail Cargo Hungaria közlekedteti, vontatását a MÁV-Start végzi. Dunaújvárostól Szegedig Gigant húzta az eddigi két szerelvényt, Szegedtől pedig Szergej vitte tovább.

Rakodás Földeákon. A visszapillantóban egy helyi srác kíváncsiskodik

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek