A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagysikerű Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott; Vers a peronon címmel bővül a program június 4-étől szeptember 6-áig. Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés, a szomorú 100. évforduló miatt Juhász Gyula Trianon című versével. A kilencvenöt nyári napon összesen harmincnyolc verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint tizenhárom vasútállomáson: Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonbogláron, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonfűzfőn, Balatonszárszón, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban.

Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Áprily Lajos, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei többek között több kiváló színész: Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében a kitűnő előadók között Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Mihály Péter és Nagy Péter színművészek tűnnek fel. Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell, a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban. A narrációt a zalaegerszegi színházból Kiss Ernő látja el; a kiváló hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált, melyet a Kanadában élő Teleki Gergő zongoraművész szerzett, zongorán a 10 éves Mihály Adél adja elő.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!