Persze, nem lenne mindez akkora probléma, ha az utasok többsége még nem ragaszkodna mindig ahhoz, hogy az utazásra történő jogosultságot egy falba vágott, rendszerint üvegezett nyíláson át, a túloldalon tartózkodó, drága élőmunkaerőtől szerezze meg. Mint köztudott, a magyar vasút utasforgalmának körülbelül hetven százaléka a budapesti elővárosi közlekedésben vesz részt, ahol minden, de tényleg minden rendelkezésre áll infrastrukturálisan ahhoz, hogy ez ne így legyen – mondjuk a Kiskunfélegyháza és Szentes között a vágány mellé leszúrt névtábla által jelzett megállóhoz és az ott kiszolgált települési cafrangokhoz képest.

Ebben az erősen domináns elővárosi közlekedésben két rossz viselkedésforma is felüti néha a fejét. Mindkettőről tudjuk, hogy van, de hajlamosak vagyunk félrenézni, sőt, afféle virtuskodásból tudat alatt még szintje meg is értjük, szinte támogatjuk, pedig alólunk, fizető és jó kiszolgálási színvonalra vágyó utasok alól húzza ki a szőnyeget – na jó, csak egy zsebkendőnyit.

Mindenki látott már utastársat, aki még talán büszkén el is meséli, hogy a nem kezelt menettérti – azaz egy idő óta egy odaúti és egy visszaúti jegyét – a honi állomásra érkezve rögtön visszaváltja a pénztárban. Teheti, hiszen az a keletbélyegzés napján érvényes. Úgyszintén láttunk már fáradt jegyvizsgálót, aki inkább egy ritkábban foglalt kocsivégben üldögéli át a munkavégzés idejét, mintsem, hogy a vonaton róná végtelen köreit. A két dolog aztán évi százmilliós nagyságrendű veszteséggé erősíti fel egymást.

Örömmel jelentjük, hogy a MÁV-Startnál összeült ezügyben a válságtanács és sikerült megszülnie a megoldást, mely várhatóan a téli menetrendváltástól kap helyet a tarifarendszerben: a száz kilométeren aluli jegyek érvénytartamát négy órára csökkentik, így az aljas jegyvisszaváltók elől elszívják a pénztártermek bankjegyillatú levegőjét.

Letűnt világok legletűntebbike...

Az intézkedéssel az első utasok akkor fognak szembesülni, mikor az elővárosi forgalomban oda-vissza jegyet váltani szándékozótól a pénztárosnéni megkérdezi majd, hogy a visszaúti jegy ugyan hány órától legyen érvényes? És mivel az elővárosi utazások egyik jellemzője, hogy a visszaút ideje nem tervezhető és nem is tervezendő (mert még becsúszhat egy sörözés, egy szeretőlátogatás, vagy éppen egy másnapi sürgős határidő), a havijeggyel nem rendelkező utazót rögtön két jegyvásárlásra kényszerítettük a szokásos egy helyett. Amit ő nyilvánvalóan üdvözölni fog.

A másik problémás kategória azon magyar mellékvonalak és elrontott csatlakozású, vagy egyszerűen lassan járható fővonalak kombinációját használó egyén lesz, aki simán utazhat négy óránál többet is úgy, hogy közben belül marad az elátkozott száz kilométeres távolságon. Itt vagy a jegyvizsgáló belátásán, vagy az utazás előzetes kikombinálásán, és köztes jegyvásárláson fog múlni, hogy sikerül-e elkerülni a büntetést. Nem kell agyontesztelnünk Elvirát, hogy lássuk, például Somogyban, Békésben és a Nyírségben számos olyan viszonylat elképzelhető, ahol a száz kilométeren belül-, a négy órán pedig kívülmaradunk.

A probléma megoldására két másik, jóval utasbarátabb megoldás is kínálkozik, beszédes, hogy végül is nem ezekhez nyúltak. Az egyik a jegyvizsgálók szorgalmasabb munkára történő serkentése lenne, a másik a jegyek visszaválthatóságának korlátozása: konkrétan az érvényesség kezdőidőpontja előtt lehetne csak szó visszaváltásról, ahogyan ez például a nemzetközi jegyeknél szokás.

Ámbár, ha jól meggondoljuk, lehet, hogy mégiscsak üdvözlendő az új elképzelés, hiszen következményeképpen a logikusan gondolkodók tömegei hagyják majd a francba a pénztárazást és kezdenek végre új életet az e-jeggyel. Lehet, hogy ez a valódi ok?

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!