Tegnap, október 25-én a solmyári képviselő-testület ülést tartott, amelynek főtémája az M0 nyugati szektorának 10-es és 11-es út közötti tervezett kiépítése volt. A település az ilyenkor szokásos különalkuk keretében számos kisebb beruházást szeretne a helyi közúthálózaton elvégeztetni – természetesen nem saját forrásból.

Az út az egykori pilisborosjenői téglagyárnál érinti Solymár területét, ahol a tervek szerint új csomópont épül. Az ülésen jelen lévő tervező szavaiból arra a következtetésre lehetett jutni, hogy az út legkorábban 2021-ben készülhet el. A beruházás engedélyezéséhez szükséges, hogy a képviselő-testület módosítsa a község szabályozási tervét, ám az ehhez feltételeket szabott. Az általános félelmek szerint az új út jelentősen növelni fogja Solymár járműforgalmát, hiszen az északi körgyűrű további szakaszai egyelőre nem épülnek meg. A képviselő-testület ezért úgy döntött, csak akkor járul hozzá az új út építéséhez, ha a kivitelezés során – előzetes megállapodás alapján – jelentős közlekedésbiztonsági beruházások történnek Solymáron.

Az M0 nyomvonalterve a téglagyár térségében (forrás: NIF Zrt.)

A testület a következő beruházásokat tartja szükségesnek:

  • Körforgalom megépítése a temetőnél
  • A Koppány Márton utcában útépítés és a csapadékvíz-elvezetés megoldása
A Koppány Márton utca nem tartozik azon utcák közé, amelyet az M0 megépülése forgalmilag érintene. Az utca valóban nagyon rossz állapotban van, szinte járhatatlan, kérdés, ehhez az állapotához mennyiben járult hozzá az, hogy Solymár általa feltárt része nyakló nélkül épül be, a korábbi hétvégi házak helyén túlméretezett lakóépületek nőnek ki a földből, tömegével. Felelősen gazdálkodó településtől elvárható, hogy csak ott és úgy növekszik, ahol és ahogy az azt szolgáló infrastruktúrát ki tudja építeni és fenn tudja tartani.
  • A Budai Nagy Antal utcában útépítés és a csapadékvíz-elvezetés megoldása.
Ez az utca a Koppány Márton utca folytatása, ugyanazokkal a problémákkal és igénybevétellel. Egy soha el nem végzett településüzemeltetési rutinfeladatot akarnak most itt az M0 nyakába varrni. Milyen alapon?
  • A Vasút utca páros számú oldalán járdaépítés és a csapadékvíz-elvezetés megoldása
Ezt az utcát érintheti az M0-ról származó forgalom, tehát elvileg jogos lehet a feltétel, de fel lehet tenni a kérdést, miért nincsen a település egyik főutcáján még járda a páros oldalon?
  • A Tersztyánszky utcában a csapadékvíz-elvezetés megoldása
Szintén Vasút utcai problematika, erősebb reflektorfényben. Főutca, főtér, templom, és nincsen vizesárok? Miért nincsen? Mióta nincsen?
  • Meglévő gyalogátkelőhelyek nyomógombos-jelzőlámpássá átépítése
  • A közvilágítás korszerűsítése az átmenő főútvonalakon
Ám legyen, de végbemehet ez vajon úgy, hogy az eget eltakaró légvezetékerdők is eltűnnek? Az eddigi tapasztalatok alapján nemigen, ellenben arra lehet számítani, hogy az oszlopok száma szaporodik, a vezetékerdő sűrűsödik. Egyre nagyobb feladatot görget maga előtt az ország, megoldására egyre kisebb a lehetőség.
  • Belső kerülő, menekülő útvonalak megoldása
  • Kerékpárutak építése
  • Térfigyelő kamerák bővítése, korszerűsítése
  • Rendszámfelismerő kamerák kiépítése a település bevezető útjain

Ez érdekes! Három kameráról van szó, ez a Solymárra bevezető három főutat érintheti ezek szerint. Vajon mi ezekkel a cél? A nem helyi forgalom kitiltása a település átmenőútjairól? Milyen alapon?

Megnyugvással látjuk, hogy néhány feltétel megáll a lábán, a többi azonban sima lehúzás. Településüzemeltetési alapfeladatokat szeretne a település másra lőcsölni, mivel saját maga nem képes azt elvégezni. Megnyugtatásul el lehet mondani, hogy akár Solymár, akár a NIF végzi el ezeket a feladatokat, végül is ugyanabból a közpénzből fog minden megvalósulni. Nincsen ingyenebéd, még ha úgy is látszik, hogy lenne!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!