Katonai repülés, légvédelem: innen érdemes tájékozódni

Márványi Péter   ·   2018.01.04. 08:45
cim2

Jó napjai vannak a magyar aviatikának, korábban egy, a polgári utasszállítókról megjelent sorozat első darabjáról számolhattunk be, most pedig a katonai repülés iránt érdeklődőknek ajánlhatunk több, mint csemegét: hatalmas adag ismeretanyagot. A több, mint tíz éve működő Haditechnikai Kerekasztal, a HTKA összefoglalója Molnár Balázs és szakértő szerkesztő-, illetve szerzőtársai munkája, a korábbi anyag több mint 700 oldalasra feljavított, aktualizált, tudásanyagban alaposan kibővített, de mélységében is erősített változata.

A katonai repülés, elsősorban a közösségi oldalak, portálok és fórumok tanúsága szerint, ugyanúgy kiszolgáltatottja a félig vagy teljesen laikus nagyközönség elnagyolt, sokszor a durvaságig menő, lakonikus ítéleteinek, mint a polgári ágazat. Azzal a különbséggel, hogy a katonai repülés világára a kívülállóknak még sokkal kevesebb a közvetlen rálátása, mint a civil aviatikára, amelyhez sokaknak legalább annyi köze lehet, hogy kimennek a repülőtérre, és felülnek egy gépre. A katonai repülésről a nagyközönséghez a sajnos egyre ritkuló katonai repülőnapok kivételével szinte csak a sajtó/média révén kapott hírek juthatnak el, és mivel ez a közvetítő közeg sem épp bővelkedik hozzáértő újságírókban, sokszor már az alapinformáció is tévesen, félreértésekkel és adott esetben valamiféle negatív érzelmi töltettel terhelten jut el az olvasókig.

Ez az összefoglaló azonban a katonai repülés és légvédelem laikusoknak is nagyrészt érthető háttéranyagát adja: nem típusismertetőket, hanem egy-egy ágazat alapinformációit, például a harci gépek osztályozását feladatkörük szerint, ezen belül kerülhetnek tárgyalásra jellemző típusok, mint például a felderítők sorában az U-2 vagy az SR-71. Mit jelent a többfeladatúság és hogyan alakult ki ez típusok formájában, vagy akár egy-egy gép hogyan vált az idők folyamán többfeladatúvá, ez is egy érdekes fejlődéstörténet, például az F-16-os esetében. Olyan apróságokat is világosabban láthatunk, mint a „stealth” képesség, vagy, hogy mikor és milyen körülmények között van jelentősége egy-egy gép sebességének, ráadásul azt is megtudhatjuk, hányféle sebességet számolhatunk. És persze arról is bőven szó esik, hogy (a repülőnapokon látott fantasztikus mutatványok mögött) milyen a manőverező légiharc realitása.

Külön fejezet foglalkozik a bevetési típusokkal és profilokkal, a repülőgépfedélzeti radarokkal egészen az AESA-kategóriáig, a légiharcfegyverekkel, de rendkívül részletes az anyag a légvédelmi eszközökről, azok vezérléséről ugyanígy a repülőgépek önvédelmi rendszereiről is. Ami a légvédelmet illeti, lehet, hogy a téma (különlegesen nagy terjedelméhez képest) valamivel kevésbé tűnik csábítónak, mint a harci gépek világa, de itt is találhatunk olyan csemegéket, mint például hogy milyen is volt Magyarország légvédelme, amikor még a Varsói Szerződés tagja voltunk, és amikor a szovjet rakéták is fedezték a légteret. De érdekesek lehetnek az olyan, inkább az elmúlt évtizedekben előtérbe került izgalmak, mint hogy miképp működnek és mire képesek a vállról indítható eszközök.

Ugyancsak alapos az anyag a harci gépek levegő–levegő és levegő–föld eszközeiről, majd, talán méltatlanul, a kötet vége felé kerülnek elő olyan izgalmas kérdések, amelyek olykor a világsajtóban is hullámokat keltenek, például, mit jelent az, hogy egy harci gép ötödik generációs, és valójában mely típusok tartoznak ide. Vagy, hogy egy-egy típusnak az olykor – idézem – arcpirító marketing-megjelenése mögött valójában hogyan alakul egy-egy típus ára, milyen alapon lehet a költségeket és az üzemeltetést objektív módon felmérni és összehasonlítani, milyen mutatókkal ítélhetjük meg egy-egy gép biztonságát és hadrafoghatóságát – láthatjuk, mekkora a médiavihar manapság például az F-35-ös körül. Vagy emlékszünk még a magyar harcigép-beszerzés idején zajlott, politikával és félinformációkkal súlyosan mételyezett hatalmas vitákra?

Szóval megint egy alapmű, azzal a különbséggel, hogy ezt az internetről bárki szabadon letöltheti a HTKA oldalán keresztül. Elfogultságtól mentes, higgadt összefoglalók: mostantól ha valaki teli szájjal ordítja tele valamelyik közösségi fórumot a maga megfellebbezhetetlen ítéletével mondjuk arról, hogy melyik nagyhatalom technikája, gépe jobb vagy rosszabb, milyen típus egy rakás sz…r, vagy melyik a „legyőzhetetlen”, csak az orra alá kellene dörgölni – egy linket: nézz utána, jóember. A világ tele van álhírekkel és hamis információkkal, aki legalább érteni akarja, mi történik ebben az amúgy is bonyolult, technikailag hihetetlenül összetett, propagandával terhelt közegben, egy megoldásra juthat: el kell olvasni azt, ami erről érthető és hozzáférhető.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.