Kína–Csepel direktben

iho   ·   2017.04.21. 13:25
00kicsi

A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint egymillió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő tizenhét nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg. Magyarországra a fehérorosz Breszten és a lengyelországi Malaszewicén keresztül érkezett, a hazai szakaszon a DB Cargo Hungaria és a Kárpát Vasút mozdonyai továbbították a fuvart.

A veszteglő szerelvény Vörös Attila felvételén. A képre kattintva galéria nyílik

Bár a hivatalos köszöntőt pénteken délelőtt tartották, a vonat már csütörtökön reggel hétkor Budapesten volt, de csupán 20:40 órakor ért Csepelre, nem utolsósorban azért, mert a reggel hétre megrendelt rákosi tolatásra csak délután háromkor került sor, öttől hétig Budapest-Ferencvárosban sem történt semmi, majd negyed nyolctól a Sorúton rostokolt a menet. A szerelvény kirakodás után üres pőrekocsikkal el is indult visszafelé, a Budapestről a távol-keleti országba induló fuvarra még várni kell...

A Kínából Magyarországra érkező áruszállító vonat fő szállítmányozója az Ekol, amely az áruk vámkezelését és disztribúcióját végzi, a vasúti operátor a Trans Eurasia Logistics (TEL), az európai vasúti vontatási feladatokat a DB végzi, a fogadó állomás pedig a Mahart Container Center Kft. (MCC) csepeli terminálja.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek