Klösz-zsenik, tévedésből

Garai Szakács László   ·   2016.01.23. 18:45
fortepan_klosz0

Szívesen nézeget régi, XIX. század végi, XX. század eleji fotókat, annak ellenére is, hogy legalább már háromszor „körbementek az interneten”? Ezeknek a fotóknak bizony a jelentős részét vagy a sztorink főhőse készítette, vagy az ő munkássága hatott az alkotóra.

Klösz György igazi, klasszikus bevándorló, de ő nyugatról érkezett. Johann Justus Georg Kloessként született Darmstadtban, 1844-ben. Fényképésznek és festőnek tanult, és eredetileg Bécsben kezdett dolgozni, de az 1860-as években – a wikipédia „tényként” kezeli az 1866-ot, más források viszont bizonytalanabbak a szabad lexikonnál; kérem, ne kezdjék el szidni a wikit, fölösleges – Pestre tévedt. Két társával fényírdát nyitott, de hamar kitúrta(?) őket a boltból, amely a mai Petőfi Sándor és Régiposta utca sarkán állt és amelyet az 1870-es évek elején, az akkor Hatvani utca 1. szám alá, a ferences templom mögötti épületbe vitt át.

A Kőbányai utcai motorkocsi (villamosvasút) kocsiszín. A felvétel 1896-ban készült. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Fortepan | Budapest Főváros Levéltára; Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.030)

Eddig még nincs „semmi érdekes és izgalmas” a sztoriban, ám az már talán számít valamit, hogy egyik alapítója lett a Magyar Fényképészek Egyletének és egyike volt annak a hat fényképésznek, akik kizárólagos joggal fotózhatták az akkori bécsi világkiállítást. Ekkortájt látta meg az utcát is. Számos műtermi fotója is fönnmaradt, de innentől számíthatjuk az utca-, az épületfotózás virágkorát. Turnézott Klösz vidéken is, hogy mást ne mondjunk, a szegedi nagy árvizet és a város újjászületését is fotózta 1879-től.

De miért érdekes egy elsősorban közlekedéssel foglalkozó portálon. Azért, mert a Fortepannak, és az oldalnak a fotókat odaadó fővárosi levéltárnak hála kiderülhetett, Klösz közlekedéssel, a vasúttal is foglalkozott. Vasúti fotókra vadásztam, és ez jött ki végül belőle, szerencsére. A galériában látható képek közül számos a Millenniumi kiállítás alkalmával készült, de a MÁV igazgatósági épülete, vagy a fogaskerekű éppúgy megtalálható, mint a vasúti hidak, állomásépületek, ló- és villamosvasutak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek