Öreg repülőgép nem vén repülőgép, pláne olyan különleges feladatkörben, amihez persze különleges elbánás is jár. Huszonöt éve, 1990. január 26-án adott át a Boeing az amerikai légierőnek egy fehér-kék festésű Boeing 747-est: az Air Force One hívójelet használó gépek egyikét, az elsőt a két Jumbo közül. (Az első repülésre, amikor az elnök, idősebb George Bush tényleg a gépen volt, csak 1990 szeptemberben került sor.)

Persze az Air Force One csak akkor élő kód, ha az Egyesült Államok elnöke valóban a fedélzeten tartózkodik. Eseti repülések után az első olyan, kifejezetten az USA első számú vezetője által használt repülőgép, amely erre is készült, Kennedy két 707-ese volt (farokjeleik 26000 és 27000). Roosevelt elnököt időnként egy C-54-es Skymaster vitte, például a jaltai konferenciára, ezt a gépet használta Truman is. Eisenhower rendszerint egy gyönyörű Lockheed Constellation utasa volt, ehhez a géphez fűződik az Air Force One callsign bevezetése azután, hogy a Connie egy alkalommal csaknem ütközött egy „sima” utasszállítóval, azóta a speciális hívójel feltétlen elsőbbséget biztosít a gépnek. Azt a bizonyos Connie-t egyébként most próbálják ismét repülőképessé tenni.

A 707-esek után logikus döntés volt még a Reagan-admisztráció részéről, hogy az új elnöki gép a legnagyobb amerikai gyártmányú utasszállító legyen (a Lockheed Galaxy, a legnagyobb amerikai gyártmányú repülőgép teherszállító, és nem jöhetett szóba ebben a funkcióban). Az egyetlen versenytárs a McDonnel Douglas DC-10-ese volt, de a feltételeket, többek közt a 12 és félezer kilométerre megnövelt hatótávolságot a 747-essel lehetett teljesíteni.

A VC-25 katonai típusjelzéssel besorolt gép az akkor már gyártásban lévő legmodernebb 747-400 technikai szintjén, de a korai Jumbók rövid púpjával, a 200B-sorozatnak megfelelően készült. A lehető legmodernebb avionikával, navigációs rendszerekkel szerelték fel. Ugyanakkor a modernebb Jumbókkal ellentétben négyfős személyzet repüli, vagyis van munkahelye a fedélzeti mérnöknek és a navigátornak is. Saját beépített lépcsője van az orrnál és a farokrészen is, sőt, hogy semmiben ne legyen a fogadó reptér felszereléséhez kötve, van saját csomagszállító szalagja is.

Mindkét gép (farokjelük 28000 és 29000) levegőben tankolható, és ezzel a hatótávolságuk illetve a levegőben töltött idő gyakorlatilag korlátlan. Mindkét gép minden lehetséges védelmi rendszerrel el van látva, és természetesen a luxus mellett az elnök és stábja számára rendelkezésre áll az összes kommunikációs lehetőség, ami az adminisztrációval, a fegyveres erőkkel, a földi telefonrendszerekkel összeköti a gépen lévőket: jellemző adat, hogy a gép kábelrendszere a kétszerese a normál 747-esekének. A négy General Electric CF6-80C2B1 hajtómű kritikus helyzetben a viszonylag könnyű gépnek kiemelkedő emelkedési paramétereket biztosít, a maximális utazósebessége Mach 0.92.

2001. szeptember 11-én ez volt ifjabb George Bush „légi bunkere”, amikor a támadások után Floridából úgy szállt fel a gép, hogy nem lehetett tudni, hol száll majd le, és az elnök a fedélzetről informálódott és intézkedett. Ahogy az irányítás földre parancsolta a gépeket, ez volt az egyetlen utasszállító az Egyesült Államok légterében, és ekkor kapott vadászkíséretet először és utoljára az USA fölött a gép, amikor a Barksdale támaszpontra, majd Nebraskába, végül az elnök utasítására az Andrewsra repült.

Egy másik különleges repülés, amikor biztonsági okokból az Air Force One kódot sem használták, az volt, amikor az amerikai elnököt 2003 végén mély titokban Bagdadba vitték, hogy a Hálaadás estéjét az ott lévő amerikai katonákkal töltse. De „igazi” háború, netán nukleáris konfliktus kitörése esetén az elnök nem e két Jumbo egyikére száll, hanem az E-4-esek, a Doomsday gépek egyikére, amelyek kifejezetten elnöki, hadügyminiszteri, vezérkari harcálláspontokként működnek.

Az elnöki különgép belső berendezését Nancy Reagan tervezte. Az elnöki lakosztály hálószobából, irodából és konferencia-szobából valamint fürdőszobából áll, a gépen van egy külön egészségügyi részleg és összesen száz utas (a stábtagok, vendégek, újságírók stb.) szállítására elég a belső berendezése. A személyzetnek külön pihenője, konyhája és toalettje van, az utasoknak és a stábnak összesen hat illemhely áll rendelkezésre.

Rendszerint az Air Force One előtt repülnek az elnöki úticélhoz azok a teherszállítók, amelyek az elnök és szűkebb kísérete autóit illetve olykor az elnöki helikopterflotta néhány példányát viszik a helyszínre. Ha az Air Force One szolgálatban van, a másik 747-est is tökéletesen előkészítik az útra, hogy ha kell, beálljon helyette: olykor, például azon a bizonyos titkos bagdadi úton, nem sokkal az Air Force One mögött, ott repült a másik VC-25-ös is, arra az esetre, ha az elnök gépét Bagdadban támadás érte volna.

(fotó: White House)

A gépek kifogástalan műszaki állapotban vannak, de már erősen gondolkodnak a pótlásukról. Sokak szerint a legvalószínűbb, hogy a 747-esek helyét 747-esek vegyék át az Andrews speciális óriáshangárjában és az elnöki utakon, de természetesen a most gyártásban lévő legmodernebb, 8-as változatok. Kicsit szomorú, de nem kizárt, hogy ha ez a döntés születik, a két új elnöki különgép lesz a két utolsó 747-es, amelyeket Everettben legyártanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!