Lassan elindulnak a munkák a kaposvári IMCS-nél

iho/vasút   ·   2018.05.04. 16:15
kaposvar_imcs_kislid

A beruházás nemcsak a Budai Nagy Antal utca és környékének szerkezeti és építészeti átalakításával jár majd, hanem komoly közlekedésfejlesztéssel, ezáltal a belváros közlekedésterhelésének csökkentésével is. Megépül a Béla király úti közúti felüljáró, így a vasúti forgalomtól független, külön szintű kapcsolat létesül a belváros és a déli városrészek között. A Csik Ferenc sétány továbbépítésével – és az említett közúti felüljáróval történő összekötésével – a Baross Gábor utca–Budai Nagy Antal utca–Achim András utca forgalmi terhelése csökken, ezen kívül a közösségi közlekedés járatai is több irányból megközelíthetik majd a fürdőkomplexumot – írja a kaposvarmost.hu portál.

Az elmúlt héten megtörtént az első két munkaterület átadás is, így a napokban megkezdődik az ideiglenes autóbusz-pályaudvar építése a Vásártéri úton, illetve a volt honvédségi terület épületállományának bontása a leendő közúti felüljáró helyének biztosítására.

Gyalogosfelüljáró a vasút felett (forrás: kaposvarmost.hu)

Egy ilyen beruházás elkerülhetetlenül nagy forgalomkorlátozással és forgalomátszervezéssel, időnként zajjal és egyéb, az építkezésekre jellemző kellemetlenséggel jár majd. Az önkormányzat arra kér mindenkit, hogy próbálják meg türelemmel viselni ezeket, a városvezetés és a kivitelezők mindent elkövetek annak érdekében, hogy az építés ideje alatt az elérhető legnagyobb rend, és a legkevesebb kellemetlenség érje a kaposváriakat. Ígérik, az építkezés előrehaladásával folyamatosan tájékoztatni fogják a városlakókat az aktuális forgalmi rendről és a várható forgalomátszervezésekről is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek