Magyar Közlöny: hosszabbodhat a Vál-völgyi Kisvasút – volt már!

iho/vasút   ·   2017.07.26. 08:45
valvolgy0

Szereztünk Közlönyt időközben, amelyből kiderült,

  • nincsen semmi újdonság, ezekről már korábban is tudni lehetett
  • nem 8,5, hanem 10 milliárd van rá.

Innentől a szó a Magyar Közlönyé:

„A Kormány – a kisvasutak növekvő népszerűségére, valamint a fenntarthatósági, klímavédelmi, turisztikai, nemzetgazdasági és egészségügyi szempontokra tekintettel – támogatja a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutakkal kapcsolatos infrastruktúra fejlesztését és a járműpark felújítását. Ennek érdekében a Kormány

(...)

felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az 1. melléklet I/a. és I/b. pontja szerinti keskeny nyomtávú vasúti fejlesztésekre nyújtson támogatást, és kössön támogatási szerződést az érintett erdőgazdaságokkal, legfeljebb 6045 millió forint összegben


(...)

felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az 1. melléklet I/a. és I/b. pontjában meghatározott fejlesztésekre biztosítson legfeljebb 2491,2 millió forint összegű támogatást, és kössön támogatási szerződést

(...)

A Kormány egyetért azzal, hogy az egyes egyedi infrastruktúra-fejlesztési beruházások forrásszükségletének biztosításáról szóló 1803/2016. (XII. 20.) Korm. határozat 1. mellékletében a »Keskeny nyomtávú vasúti fejlesztések« megnevezésű fejlesztésre 10 000 millió forint helyett 1463,8 millió forint támogatás kerüljön biztosításra.”

És akkor azok a bizonyos ütemek, és az abban szereplők, újra a Magyar Közlönyé a szó:

„I/a. ütem – Tervezés
  • Balatonfenyves Gazdasági Vasút: Imremajor (kiz.) – Csisztafürdő (bez.) tervezés
  • Nagycenk Kastély állomás (bez.) – Fertőd Eszterházy Kastély állomás (bez.) vonalszakasz megvalósíthatósági tanulmány, engedélyezési és kiviteli tervek készítése
  • Lillafüredi Állami Erdei Vasút pályarekonstrukció és korrekció tervezése
  • Királyrét végállomás, valamint Kismaros–Verőce megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés
  • Kemencei Erdei Múzeumvasút Csarna-völgyi újjáépítés megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés
  • Debreceni Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen nagyállomási bekötés tervezése
  • Bicske (bez.) – Felcsút Puskás Akadémia (kiz.) fonódó vágány (HM olajtárolótól csak kisvasút Felcsútig)
  • Alcsútdobozi arborétum (kiz.) – Vértesacsa (bez.) megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés, új pályaszakasz engedélyezési és kiviteli tervezése, átszállási kapcsolat kialakítása Lovasberényben
  • Vértesacsa–Lovasberény vizsgálati dokumentáció, szükséges tervezés NFM MÁV Zrt.
  • Nyíregyháza–Sóstó megvalósíthatósági tanulmány
  • Új és felújítandó járművek tervezése, prototípusok fejlesztése

I/b. ütem – Kivitelezés
  • MÁV Gyermekvasút
  • GYSEV Nagycenk (meglévő felújítás)
  • Lillafüredi Állami Erdei Vasút
  • Gyöngyösi Állami Erdei Vasút (Mátravasút)
  • Királyréti Állami Erdei Vasút jelenleg működő pálya és járművek felújítása
  • Kemencei Erdei Múzeumvasút (meglévő szakasz felújítás és Csarna-völgyi hosszabbítás)
  • Debreceni Zsuzsi Erdei Vasút
  • Balatonfenyves Gazdasági Vasút jelenleg működő szakaszának (Balatonfenyves–Somogyszentpál) felújítása
II. ütem
  • MÁV Balatonfenyves (Imremajor–Csiszta szakasz)
  • Gemenci Állami Erdei Vasút
  • Kaszói Állami Erdei Vasút
  • Almamelléki Állami Erdei Vasút
  • Hortobágy-halastavi kisvasút
  • Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút
  • Szilvásváradi Állami Erdei Vasút
  • Mesztegnyői Állami Erdei Vasút
  • Csömödér Állami Erdei Vasút
  • Pálházi Állami Erdei Vasút
  • Nagybörzsönyi Erdei Vasút
  • Börzsöny Kisvasút (Szob–Márianosztra)
  • Királyrét, Kismaros–Verőce szakasz meghosszabbítása
  • Bezina-völgyi Erdei Vasút (Márianosztra–Nagyirtás)
  • Vál-völgyi Kisvasút Bicske–Lovasberény közötti eddig el nem készült szakaszai

Amennyiben az I. ütem tartalékkerete nem, vagy csak részlegesen kerül felhasználására, a megmaradó forrás a Gemenci Állami Erdei Vasút fejlesztésére fordítható.”

 

Korábban írtuk:

A Magyar Közlönyben vette észre a Magyar Nemzet, hogy a kormány eldöntötte közel 8,5 milliárd forintot fordít kisvasútfejlesztésre. Ebből az összegből fedezhető többek közt a Bicske–Felcsút Puskás Akadémia szakasz megtervezését, és az Alcsútdobozi arborétum–Vértesacsa szakasz megvalósítási tanulmányát is. A Vál-völgyi Kisvasút Bicske–Lovasberény közötti, eddig el nem készült szakaszainak kivitelezését a második ütemben valósítják majd meg, amelyhez pótlólagos költségvetési forrást biztosítanak.

(illusztráció: Vörös Attila)

De van más érdekesség is: a kormány arra kéri Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. útján mérje fel a „keskeny nyomközű vasúti járművek beszerzésére vonatkozó igényeket és a hazai gyártók exportlehetőségeit” az Európai Unió tagállamaiban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Elkészült a Koralmbahn!

iho/vasút   ·   2024.12.07. 18:00

Az ÖBB szerint a 127 kilométer hosszú vasútvonal készen áll az üzembe helyezési fázisra, már csak a futópróbák és a szakmai képzések vannak hátra a 2025 decemberére tervezett átadáshoz.