Egyelőre semmilyen, olyan információ vagy elképzelés nem látott napvilágot, mely képes lenne megmagyarázni az öt hajózó életét követelő katasztrófát. Annyi bizonyos alig néhány tíz méteren múlott a gép és a rajta repülő emberek sorsa.

A Királyi Norvégiai Légierő 5630-as lajstromjelű, Lockheed Martin C-130J-30 Super Hercules szállítórepülőgépe a legfiatalabb norvég Hecules volt, 2010. júliusában állt hadrendbe a 335. századnál, Gardermoen repülőterén. A géppel a NATO „Cold Response 2012” hadgyakorlatán vettek részt, s ennek keretében indult el utolsó, végzetes útjára. A gép az eddigi adatok szerint március 15-én, helyi idő szerint 13.30-kor szállt fel az észak-norvégiai Evenes Légitámaszpontról, hogy a svédországi Kiruna Légitámaszpontra repüljön. Innen katonákat és felszereléseket szállított volna vissza Evenesbe. A gép 14.45-kor hagyta el a számára a kijelölt várakozó légteret és kezdte meg a repülőtér megközelítését. A repülőgép eközben, 14.57-kor tűnt el a radarképernyőről a Kebnekaise-hegy térségében repülve. A a kutató-mentő szolgálatokat 30 perccel ezután értesítették a gép eltűnéséről.

A norvég C-130J-30-as a hegygerinctől nem messze csapódott a földnek <br>(fotó: Forsvarets medisenter)

A gép felkutatását nagyban nehezítette a rossz időjárás, az erős szél és a sűrű hóesés, mely elsősorban a kutató-mentő helikopterek repülését akadályozta. A gép maradványait így csak március 17-én észlelte fedélzeti kameráival egy norvég Lockheed P-3C Orion felderítő repülőgép. A hómezőbe fúródott, alig látható roncsokat a Kebnekaise-hegy északnyugati lejtőin, 1500 méter magasságban, nagyon közel a hegygerinchez találták meg. A gép nagy erővel csapódott a hegyoldalnak, így a roncsok igen nagy területen szóródtak szét. A helyszín felderítését, biztosítását és vizsgálatát nehezítette, hogy a becsapódás pontja alatt lavinaveszélyes terület húzódott.

A repülőgép a legmodernebb avionikai rendszerekkel van felszerelve, a Super Herculesek a típuscsalád legbiztonságosabb, legkönnyebben repülhető tagjának számítanak. Mont ahogyan azt a norvég királyi légierőnél is hangsúlyozták, a C-130J-k a legbiztonságosabb gépek, melyek valaha is norvég színekben repültek. A repülőgép hajózói a legtapasztaltabbaknak számítottak: a gépet a 335. század parancsnoka, Truls Audun Orpen alezredes és Stale Garberg százados irányította. Rakodómesterekként Siw Robertsen és Bjorn Yngvar Haug századosok dolgoztak a fedélzeten, míg a 137. ezredtől érkezett Steinar Utne százados a biztonságért felelős pilótaként tartózkodott a fülkében. A katasztrófa földrajzi elhelyezkedése miatt a vizsgálóbizottság svéd vezetés alatt dolgozik majd, de Norvégia és a gépet gyártó Lockheedm Martin, illetve a hajtóműveket szállító Rolls-Royce is segíti a munkát.

A gép biztonságosságát támasztja alá, hogy ez csupán a második C-130J, amelyik katasztrófában semmisült meg. Az előző gép az Olasz Légierő 46-41 oldalszámú, MM62176 lajstromjelű KC-130J tanker/szállító repülőgépe volt, mely 2009. november 24-én, átstartolás gyakorlása közben zuhant a pisai Galileo Galilei repülőtér melletti vasútvonalra. Az öt hajózó itt is életét veszítette. Híres és jól dokumentált veszteség volt az a baleset, amikor 2007. február 12-én a Brit Királyi Légierő ZH876 lajstromjelű C.4-es (C-130J-30) változatú szállítógépe az iraki Majszan tartományban, nem messze az iráni határtól hajtott végre kényszerleszállást. Mivel a gép kijavítását túl kockázatosnak ítélték, így a fontos berendezések ki- és leszerelése után a gépet a helyszínen felrobbantották. Ez volt a típus első vesztesége, bár szerencsére itt a hajózók sérülés nélkül úszták meg a kényszerleszállást.

Az elfáradt brit C.4-es Irakban <br>(fotó: ukserials.com)