Az első miskolci Ikarus 280-as a GC 69-26-os rendszámot kapta. Érdekesség, hogy az 1972-es debütálás után két év múlva érkezett a városba az első, míg az első 260-asra nem kellett ennyit várni: az már egy évvel a bemutatkozás után, 1973-ban közlekedett a városban.

Később már dömpingszerűen érkeztek a buszok: 1975-ben összesen huszonhárom kocsit vett állományba a közlekedési cég, köztük öt, eredetileg piros színű kocsit is. Ez a későbbi években is előfordult, hogy valamilyen exportból visszamaradt, sárga, kék, piros-fehér kocsi is érkezett az adott évi adagban. Egészen 1990-ig vásárolt az MKV Ikarus 280-ast, a tizenhat év alatt összesen 323 példányt.

Az utolsó mohikánok a telephely sarkába szorulva<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(a felvételeket a szerző készítette)

Az első öt kocsi Praga 2M70 típusú váltóval érkezett, aztán egészen 1980-ig csak mechanikus váltóval szerelt példányokat szereztek be, majd ismét az automataváltó került előtérbe. Az utolsó négy kocsi már korszerű Voith váltóval érkezett. Az első kocsik még a korai 280-asokra jellemző egyenes műszerfallal és az egynegyedes osztású ablakokkal rendelkeztek, de az évtized vége felé már a háromrészes műszerfal és a feles ablak lett a megszokott az új kocsikon.

Az utolsó Trilex-futóműves példányok 1985-ben érkeztek, ekkor volt a váltás az ajtók terén is ráncajtóról bolygós kivitelre (1986-ban még érkezett pár ráncajtós kocsi). Az ezredforduló környékén néhány busz vázcserés felújítást kapott, a többi kocsihoz hasonlóan mára már ezek is nagyrészt kikoptak a forgalomból. Jelenleg hat példány van forgalomban.

Egy MVK-s 280-as a Tiszai Pályaudvar mellett, gyors 101-esre táblázva

A buszok Miskolcon alapos karbantartást és szakszerű törődést kaptak, így nem csoda, hogy egy időben a selejtezett kocsikért tolongtak a vevők. Ennek köszönhetően az ország szinte összes szegletébe eljutottak az ex-miskolci 280-asok, Szekszárdtól kezdve Szegeden át egészen Budapestig, sőt külföldre is került néhány jó példány.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!