Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ezek értékelését követően várhatóan október 19-én kéri fel ajánlattételre az indulókat.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. – a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően – szeptember második felében hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.

Ezzel kapcsolatban korábban összesen 36 cég jelezte részvételi szándékát, vagyis ennyien kérték el az ehhez szükséges kiegészítő iratokat. Közülük a ma délelőtt 11 órakor lejáró határidőig 8-an nyújtották be jelentkezésüket. A kiegészítő iratokat felvevők és a tényleges jelentkezők száma közötti eltérés részben abból adódik, hogy az indulók jellemzően konzorciális megállapodás keretében vesznek részt az eljárásban. Ennek eredményéről – a közbeszerzési törvényben foglaltak szerint – az ÁAK Zrt. tájékoztató hirdetményt fog feladni, amelyben az ajánlatot tevő gazdasági szereplőket is megjelöli.

Ami a további menetrendet illeti, a részvételi jelentkezések értékelését követően az ajánlattételi felhívás megküldésére (az érvényes részvételi jelentkezést benyújtó, alkalmasnak minősített jelentkezők részére) a tervek szerint október 19-én kerül sor. Az ajánlattevőkkel lefolytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel való szerződéskötés december első felében esedékes.

A közbeszerzésről általánosságban elmondható, hogy technológiasemleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük (tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig), amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat.