Volt valaha portálunkon egy „Pilótamunka a nagyvilágban”, de a most következő portréinterjú elé inkább valami olyasmit lehetne írni, hogy: „Pilótaélvezet a nagyvilágban”. Póka Ferenc valaha tűzoltó volt Magyarországon, most vállalkozó az Egyesült Államokban. A közösségi oldalaknak köszönhetően már elég jól ismertük egymást, most azonban sikerült összehozni a személyes találkozót a New Yorkban élő repülés-szerelmessel, aki csak részben keresi a repüléssel a repülésre valót, de ettől még izgalmas és autentikus részletekkel szolgál az amerikai GA-világról. Ami számunkra azért lehet mindenképp fontos, mert végül is a földkerekség legnagyobb kisgépes társadalmáról van szó, ami, mint látni fogjuk, méretétől függetlenül is sok szempontból más, mint a miénk; más típusú emberek, más habitusok és olykor más szabályok is jellemzik, mint a belterjesebb, de egyben megosztottabb, és inkább a túlélésért küzdő hazai kisgépes világot. De mindenek előtt az előzményekről. Póka most 59 éves, 1989-ben került el Magyarországról, és előtte csak álmai szóltak a repülésről.

Póka-portré, természetesen repülés közben

– Budaörsön minden szép hétvégén mentek a műrepülések, és tátott szájjal néztem a gépeket. Egy kicsit északabbra ott voltak a farkashegyi vitorlázó repülők. Gyerekkoromban szétterítettem a kezem, úgy repültem álmomban, felnőtt koromban még élénkebbek voltak ezek az álmok. Kint az Államokban egy idő után megkaptam a szabadságot a repülésre, mert akivel addig éltem, nem engedett még csak közelébe se menni. Miután szabad lettem, vagyis válás után, első utam a repülőtérre vezetett... Nyolc hónapig tartott az alapszintű oktatás, mert Manhattanből kellett kijárjak, és mindig időpontot kellett kérni, hogy gép is szabad legyen, az oktató is, az időjárás megfeleljen, ebből adódóan húzódott a dolog. Aztán mihelyst a check-ride megvolt, onnan kezdtem el arra gondolni, hogy bérelni egy gépet nem rossz, csak körülményes, főleg, ha messzire akarsz elmenni vele.

– Egyszerűbb volt megvenni egyet?

– Igen! Az álmom mindig egy Bonanza volt, a V-tail (pillangó vezérsík) rendkívül megfogta a fantáziámat, és az alsószárnyas elrendezést is sokkal jobban szerettem, mint a felsőszárnyas Cessnáét. Ami nagyon jó volt trénernek, de ha messzire akarsz menni, akkor a gyorsaság a fontosabb. Szóval miután augusztusban megszereztem a szakszót, október végén már megvolt a Bonanza. Nem egy olyan hatalmas költség, csak utána kell beledobni a nagy talicska pénzt.

A tűzoltó a nyolcvanas években Magyarországon

– Egy a hatvanas években gyártott példányról van szó, mennyiért lehetett ezt beszerezni?

– Én abban  az időben 25 ezer dollárért vettem, de 18 ezret bele kellett tegyek, hogy új avionika kerüljön bele, a régi vákuumos robotpilóta használhatatlan volt, szóval rengeteg dolgot kivenni, új dolgot belerakni, meg műszakilag is kicsit rendbe hozni. és a belső részét átkárpitozni, hogy azért aránylag jobban is nézzen ki.

– A motor, a légcsavar rendben volt?

– Nem igazán. De azt tudtam, hogy nagyobb költség lesz, és ezt a pénzt egy nagyon érdekes esemény után voltam kénytelen ráfordítani. Volt egy úgynevezett gear-up landing, hasraszállás, kipróbáltam, hogyan áll meg a gép nagyon rövid idő alatt a leszállás után, kiengedett kerék nélkül... És egyben rájöttem, hogy nem egy nagyon komplikált dolog. Mert ha baj van, ez az egyik legjobb lehetőség: ha egy szántóföldre kell leszállni, ne is próbáld letenni a kereket. Ha fix a futód, akkor szántóföldön és vízen is bajban vagy.

A Bonanza fedélzetén a fotós és a pilóta

– Értem én, hogy jó a behúzható futó, mert be lehet húzni, ha kell, bár ha jól tudom, te ebben az esetben nem szándékosan nem húztad be...

– Hát nem... Ez egy időközi ellenőrző repülés volt, ahol több zavaró körülmény jött be, és a végén az oktatóval együtt szépen hasra szálltunk.

– És ez lett a remek alkalom arra, hogy a légcsavart és a motort kicseréld.

– Pontosan. De a biztosító fizette. Mert ha csak úgy odaállok, hogy egy új motort akarok, az 32 ezer, sok pénz a légcsavar is, akkor azt mind ki kell húzni zsebből. De így az esemény után a biztosító előjött a nagy összeggel, szóval azóta van egy olyan gépem, amivel messzire el tudok menni.

A szeretett pillangófarkú túragép

– Közben egyébként vállalkozó vagy New Yorkban.

– Igen, lakásfelújításokkal foglalkozom, ebből is adódóan van időm, hogy repülő show-kra eljárjunk a barátommal, aki profi fényképész. Ricardo von Puttkammer, fotókat készít különböző magazinoknak, sőt, neki is van egy saját online magazinja, az Aviation Photo Journal. Nagyon jó barátok vagyunk, csak épp külön pályán mozogtunk, ő fényképezett, én meg repültem, de jött az ötlet, hogyan hozzuk a kettőt össze, hogyan tudjunk felvételeket csinálni a bemutatók résztvevőiről.

– Ez adja tehát az értelmét annak, hogy mire használj egy remek kis Beechcraft Bonanzát.

– A gép nagyon előnyös erre a feladatra. Van a kabinban két, úgynevezett emergency window, amiket ki lehet szedni, és a fotósok zavartalanul tudnak fotózni, mert az üveg tükröződne, és az nem mutat jól igazán, ha magazinképet akarsz csinálni. Így adódott a nagyszerű lehetőség, hogy kiváló pilótákkal és gépekkel tudjunk együtt repülni. Ők csinálják a nehezét, én csak szépen egyenesen repülök...

Repülés dél felé, nem túl jó az idő, nem túl magas a felhőalap...

– Követed őket?

– Nem, ők követnek engem. Nekem az a feladatom, hogy egyenesen, azonos sebességgel, azonos magasságban menjek, akkor jönnek ők és repülik a trükköket; megbeszéljük rádión, hogy most ezt csináld, azt csináld, és Rick hátulról készíti a fotókat.

– Milyen távolságokat szoktál repülni ezzel a géppel, hogyan szoktad használni?

– New Jerseyben egy kis magánreptérről indulok, a Lincoln Parkról: nagyon jó hangáraink vannak, és éjjel-nappal lehet repülni, tehát világítástól kezdve minden van. Magunk kapcsoljuk be a lámpákat, szóval éjszaka is tudunk jönni-menni, amikor éppen akarunk.

– Azt hiszem, Magyarországon nem annyira ismert gyakorlat, hogy te a gépről be tudod kapcsolni a repülőtér világítását.

– A reptér frekvenciáján a mikrofonkapcsolót nyomom meg 5-6-7-szer, és akkor bekapcsolódnak a pályafények, 5-nél alacsony intenzitásra, 6-nál magasabbra, és 7-nél egészen erősre, onnantól húsz percig még égve marad, utána lekapcsol automatikusan. Innen repülünk le rendszeresen Floridába, ott van például a Sun and Fun nevű, nagy, egyhetes air show. Vannak barátaim lent Key Westen, oda is szoktam még menni, de északra Maine-be is: ha eszünkbe jut, összeállunk ketten, hárman, hogy az üzemanyagot megosszuk, megyünk és eszünk egy homárt.

Harci gépek a show sztárjai: egy Mustang és egy Corsair...

Vannak másik show-k, nagy rendezvény van például Ohióban, Daytonban: ez a hely a repülés bölcsője, ahol a Wright testvérek először megalkották a gépüket, és ott van az amerikai légierő múzeuma is, ami a világ legnagyobb repülőmúzeuma, mellette egy polgári reptér, ahol a nagy show zajlik. A legnagyobb persze Oshkosh, Wisconsinban, ahova 10 ezer gép megy. Chicagótól 320 mérföldre északra van Milwaukee, és fölötte ott van Oshkosh.

Része lehetek ezeknek a nagy show-knak, az eligazítástól kezdve az egész szervezésében. Sokszor előtte lemegyünk már két nappal, hogy ott tudjunk lenni az előkészületek idején. Akkor tudjuk a legtöbb jó felvételt is csinálni, amikor érkeznek a repülők; kisebb repülőnapokon előfordul, hogy amikor a bemutatót befejezi valaki, akkor kimegyünk vele a légtérből és megcsináljuk a képeket, aztán az air boss (repülésvezető) engedélyével a show alatt is le tudunk szállni.

– Ez egyébként üzletnek is jó? Ezekből a fotózásokból fenn tudod tartani a gépet?

– Nem. Mondd meg, melyik hobbi hoz elég pénzt? De a rendezők biztosítják nekünk a belépőjegyeket, a szállodát, a kocsit, sok plusszal ellátnak minket, hogy ezeket a fotókat megcsináljuk, a képeket pedig általában odaadjuk azoknak, akikkel repültünk, az ő promóciójukat szolgálják a fotók.

...a Bonanzából fotózva

– Dupla az élvezet mindenképpen.

Nem tudom, hogy elmondhatom-e, nekünk van egy olyan mondásunk: „It's the best fun you can have without taking your pants off.”

(Folytatjuk: interjúnk második részében lesz szó arról, mennyire szabad, de mégis fegyelmezett az amerikai GA-társadalom, és mennyire nem a pénz határozza meg valakinek a helyét ebben a világban.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!