Hat éve szinte folyamatosan zajlik a pozsonyi villamos-hálózat racionalizálása, illetve átépítése. Szombaton a szlovák főváros leghosszabb viszonylata, a 4-es jár majd újra a teljes útvonalon. Február 22-én a Kútiky–Záluhy megállók közötti szakasz felújításával a vonal modernizációjának második szakasza ér véget. A hozzávetőlegesen negyvenezres dúbravkai, vagyis a pozsonyhidegkúti, túlnyomórészt lakótelepi városrész így ismét közvetlen kötöttpályás közösségi közlekedési kapcsolatban lesz központtal.

Szombattól újra teljes útvonalon fog járni a pozsonyi 4-es villamos (kép forrása: Reddit)

Az átépítés tavaly nyáron kezdődött, a villamosok helyett buszos pótlást rendszeresítettek X5 viszonylatszámon. A szombattól üzemelő szakasz megállói kivétel nélkül akadálymentesítettek, minden második szerelvény alacsonypadlós lesz – csúcsidőben négypercenként járnak majd a villamosok. A pozsonyi négyesnek ezzel azonban még nem lesz nyugvása: a városvezetés tervei szerint még az idén hozzákezdenek a Dunához közeli Chatam Sófer és Molecova megállók közötti rész felújításához. Ezzel párhuzamosan egy új átszállási csomópontot is kialakítanak Molecovánál.

A történelmi Magyarországon Budapest (1887) és Kolozsvár (1893) után Pozsonyban indult harmadikként villamosüzem (1895). Napjainkban a Dopravný podnik Bratislava kilenc, 1000 milliméter nyomtávolságú viszonylatot üzemeltet, ezek közöl a maga 17,37 kilométerével a 4-es a leghosszabb. Érdekességképpen említjük meg, hogy ezzel alig marad el a budapesti leghosszabbtól, a Bécsi út/Vörösvári út–Kamaraerdei Ifjúsági Park útvonalon közlekedő 41-es 18,5 kilométerétől. Utóbbin iránytól függően 39, illetve negyven állomást találunk, a menettartam 62 perc. A pozsonyi 4-esen 35 megállót alakítottak ki, a két végállomás, Dúbravka és Zlaté piesky (Aranyhomok) közötti menettartama 53 perc.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!