Emlékezetesen indult újra a forgalom a 40a vonalon hétfőn, hiszen alig pár óra üzem után egy autós teljesen felborította a közlekedés rendjét, amikor fennakadt az amúgy lezárt budatétényi sorompónál a síneken. Másfél óráig egyáltalán nem járhattak a vonatok, a menetrendnek pedig esélye sem volt helyreállni onnantól, egész nap kisebb-nagyobb késésekkel, szinte random jártak a személyvonatok. Mivel az utastájékoztatás a kibiggyesztett papírokban merül ki, az utasoknak muszáj volt rászokniuk a Vonatinfó alkalmazásra, a BKK buszjárataira, de akár napozhattak is egy jót, ha ráértek.

A második napot nézve megállapítható, hogy nem szükséges külön baleset vagy havária ahhoz, hogy összeomoljon a törékeny közlekedési rend a 40a-n. Kedden reggel 15–45 perces késéssel jártak a személyszállító vonatok, dél körül viszont megjelent az első zöld pötty is a felújított 40a történetében: a 4214-es a Kelenföldön összeszedett két percét próbálja őrizgetni Barosstelepnél. Biztosra nem fogadunk, de mire a cikket megírom, tíz percnél több lesz már a késés, majd megnézzük újra.

Ha minden igaz, ez volt az első tehervonat: a 017-es Gigant Dunaújvárosba vitt szenet (képek: Vörös Attila)

A vonal állapotával, készültségi fokával kapcsolatban beszélgettünk egy mozdonyvezetővel, aki már hétfő reggel a 40a-n dolgozott és testközelből tapasztalta a vonal adottságait. Elmondása szerint hosszabb írásbelit kapott, mint ő maga, pedig nem ment túl messzire...

– Mi a szűk keresztmetszet a vonalon? Mi volt az ígéret, ehhez képest mi van?

– Az a szűk keresztmetszet, hogy ez a vonal még egyáltalán nincs kész. Az állomások, ha fizikailag meg is vannak a vágányok, ilyen-olyan okokból kifolyólag nem használhatóak. De például Százhalombattán a csonkán kívül csak két vágány van, ha ott tehervonat áll, máris nem lehet a személyvonatoknak keresztezniük. Hárosról csak hívójelzéssel lehet kijárni Érd elágazás felé, Érd elágazás jelzője után pedig nincs jelfeladás, így akármilyen fény van a jelzőn, nem tudsz 15-nél gyorsabban menni, mert a vonatbefolyásoló megállít. De ezek mind olyan dolgok, amiket folyamatosan „javítanak” (gyak.: most építik még ki), így talán pár napon belül ezek már működni fognak. A pályasebesség a biztber (hiánya) és a munkavédelem miatt 60 vagy helyenként 40 kilométer per óra a 100 helyett. Albertfalva mh. magasságában kint maradt egy 20-as lassúmenet előjelző, Érdnél pedig egy Megállj! jelző előjelzője, ezek is jelentősen lassították a forgalmat hétfőn, de én (is) szóltam mindkettőről, így ezeket már délutánra levették. Az ígéret az volt, hogy minden kész lesz, de pontosan tudtuk, hogy nem...

Délutánig összesen három tehervonat volt, jött még egy dunai ércvonat és ez a dufis tartályvonat. Plusz a diósdi kiszolgálómenet oda-vissza, azt is be kellett nyomorítani a menetrendbe valahogy

– Az állomások mennyire használhatóak pufferként? A biztosítóberendezés hogy áll?

– Szerintem semennyire. Hároson csak a két átmenőt látja a biztber, Nagytétény-Diósdot nem tudom, Érd elvileg működik, Battán pedig még nincs is több vágány.

– Mi az elméleti kapacitás, ha megy minden ablakos menetrend szerint? Tehervonatok? Ma is 15–45 perces késések vannak a 40a-n, pedig ma nem volt autós, aki felborítsa a rendet.

– Nyilván a KÖFI is tanulja, szokja még az új helyzetet, de majd belejönnek. Most még hiába terveznek, egy sorompóhiba, egy KÖFI-leállás, egy jelfeladás-hiba vagy a felsővezetékből eltűnő feszültség mind-mind hosszú percekkel növeli az áthaladási időket. Nekem megvolt mindegyik egy út alatt... Ha ezek megszűnnek, ők is megtanulják majd, hogy milyen menetidőkkel számoljanak, és akkor több tehervonatot mernek (tudnak) majd beengedni a személyvonatok közé. Mivel éjjelente még mindkét vágányon vágányzár van, ez nem egyszerű.

(A 4214-es közben hét perc késéssel érkezik Érd állomásra. Szoros volt, de csak besárgult...)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!