Argentínában épült ki a világ egyik legnagyobb és legsokszínűbb vasúthálózata, hiszen ötféle nyomtávot használtak, a legnagyobb arányban a 1676 millimétert, ezt követte a méteres, a normál nyomtáv viszont csak néhány ezer kilométert tett ki a fénykorában közel 50 ezer kilométeres hálózatból – az ennél keskenyebbek (750, illetve 500 milliméter) szinte elhanyagolhatók voltak a hálózat méretéhez képest. A vonalhosszúság érthető a kontinensnyi országban, azt viszont a sorozatos gazdasági krízisekkel és a sokszor inkább liberális gazdaságpolitikával lehet magyarázni, hogy manapság miért látni olyan sok elhagyott, lepusztult vasútvonalat – a tömeges vonalbezárások a kilencvenes évek elején történtek, de nem tett jót a vasútnak a légiközlekedés és a közút térhódítása sem. Azóta bő negyedszázad telt el, mostanra jutott el az argentin politika, hogy belátta, talán nem kellett volna ennyire drasztikus intézkedéseket hozni, újjászervezték az állami vasúttársaságot és megkezdődött néhány fővonal rekonstrukciója, de elsősorban Buenos Aires vonzáskörzetében. A távoli vidékeken szinte mindenütt csak fölhagyott pályákat, omló alépítményeket, rozsdás jelzőberendezéseket, rozsdamarta, pusztuló gördülőállományt látni. Nem kivétel ez alól a fővárostól több mint ezer kilométerre, az Andok közelében lévő Mendoza sem, amit anno széles nyomtávú fővonal kötött össze a fővárossal, valamint érintette egy Chilébe tartó méteres nyomtávú vonal is (Ferrocarril Trasandino). A várost délkeletről kerülte meg két vágánnyal a vasút, ez a vonal ma már a város belterületén található, nem is olyan messze a központtól. Itt 1993-ban ment el az utolsó vonat, sokan azóta reménykednek abban, hogy egyszer újra megtelik élettel Mendoza vasútállomása, és a most ott rozsdásodó számtalan, bontásra ítélt, részben már szét is szedett mozdony helyén megint normális vasútüzem lesz.

Siemens Düwag-U2 szerelvény a vonal északi szakaszán, Belgrano megállónál A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

A negyvenmilliós Argentínában nagyon kevés helyen van villamos, Buenos Airesben is csupán hírmondóban maradt belőle, noha a városban sokfelé látni az utcakőben a villamossíneket, vidéken is mindössze talán fél tucatban működik. Mendoza egyike azoknak, ahol ma lehet villamossal utazni, mégpedig igen különlegessel, hiszen ez valójában sokkal inkább tram-train (egészen pontosan Light Rail vagy fast tramway), a szerelvények jellegén túl már csak azért is, mert a város belső területeit köti össze a déli agglomerációval (és fogja majd bekötni az északra lévő településeket, ha kész lesz a hosszabbítás). A pálya már maga sajátos, hiszen a korábbi nagyvasúti pálya helyén alakították ki, a városon belül klasszikus villamossínekkel, azon kívül pedig normál vasúti síneket használva. A gördülőállományt használtan vásárolták a kaliforniai San Diego városától, a piros Siemens-Düwag U2 szerelvények munkanapokon napközben 10-15 percenként követik egymást, vasárnap viszont csak egy szerelvény ingázik a jelenleg 12,6 kilométeres, normál nyomtávú vonalon. Nagyon érdekes a szerelvények belső, már San Diegóban is használt föliratozása, ami kétnyelvű – de első helyen angol: ez pedig azt jelzi, hogy ott már olyan arányú a spanyol ajkú lakosság (és sokan közülük talán nem is tudnak jól angolul), hogy ez elengedhetetlen.

Mendoza valamikori vasútállomásának déli őrháza

Évek óta tervezik, több határidő már eltelt, de most úgy tűnik, tényleg elkezdték az északi irányú bővítését az első vonalnak (Línea Verde), lassan elkészül a régi mendozai vasútállomás fölvételi épületének fölújítása – egyelőre a szerelvények körülbelül száz méterre az áthajtós csarnok előtt kialakított takaros peronnál állnak meg, majd az utasok leszállása után ezen túlhaladnak és vágányt, valamint menetirányt váltanak. Szó van arról is, hogy a várostól északkeletre lévő nemzetközi repülőtérre is ki lehet majd jutni ezzel a közlekedési eszközzel, a teljes újjáépítésre rászolgált, de erre a célra használható pálya is megvan, csak pénz kell a munkák elkezdéséhez.

A városi szakasz vége, közvetlenül az északi végállomás felől nézve

Ha valaki ki szeretné próbálni, körülbelül egy órát szánjon a teljes menettérti útra. Az utazás csak előre megváltott és legalább a viteldíj mértékéig föltöltött „Red Bus” chipkártyával lehetséges, amit a fölszállás után a kártyaleolvasón érvényesíteni kell – azonnali visszaindulással 11 pesót kell számolni (körülbelül 150 forint).

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!