A beruházáshoz kapcsolódóan viszonylag bonyolult csomópont épül a 2-es úton, ahol elkészültek az új híd pillérjei és fejgerendái Göd déli határában. Ezen a ponton fog becsatlakozni a 2-es főútba a Penta Általános Építőipari Kft. és a HE-DO Kft. által kivitelezett új gödi bekötőút, melynek március óta folyik az építése. Az út feladata, hogy Göd déli részeiről is kapcsolatot adjon az M2-es út felé, így tehermentesítse a 2-es út Dunakeszin áthaladó szakaszát, valamint a gödi szintbeni vasúti átjárókat azoktól a járművektől, melyek az M2-es utat szeretnék elérni.

Dunakeszi és Göd az utóbbi pár évben a kedvezőtlen szuburbanizációs folyamatoknak köszönhetően gyakorlatilag egybeépült, a két település között, az egykori Duna-parti nyaralók helyén új népességi gócpont jött létre – gyakorlatilag közösségi közlekedési kiszolgálás nélkül. Az új út burkoltan ennek a területnek a közúti kiszolgálását javítja.

Az új útszakaszt a NIF Zrt. térképén világoszöld szín jelöli

A csomópont építését bonyolítja, hogy ezen a szakaszon a főút és a vasút szorosan egymás mellett halad, így a felüljárónak mindkét létesítményt át kell hidalnia ahhoz, hogy a 2-es út nyugati oldalán egy féloldalas csomópont kialakítható legyen. Az ötnyílású, 73,8 méter össztámaszközű hídra ezen a héten, öt éjszakán keresztül helyezik fel a hídgerendákat.

A munkálatokat teljes, de nem folyamatos útzár mellett, vonatmentes időszakokban végzik. Emiatt a Dunakeszit Göddel összekötő útszakaszon a forgalmat mindkét irányban ideiglenesen tíz perces időtartamokra lezárják hétfőtől péntekig, éjszakánként tíz és hajnali öt óra között. A lezárások idején a forgalom irányítását, időszakos megállítását a rendőrség felügyeli. A munkálatok idejére esetleges kerülőutat az M2 autóút kínál.

A NIF közleménye szerint a projekt munkálatai ütemterv szerint haladnak. A közművezeték-kiváltások jelentős része az idei évben megtörtént, a földmunkák folyamatban vannak, az útpályaszerkezet építése is megkezdődött. A beruházás keretében 2019 végéig két és fél km hosszú kétsávos út épül a 2-es főút főút, valamint a fejlesztés alatt álló M2-es gyorsforgalmi út új külön szintű csomópontja, a Dunakeszi-észak csomópont között.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!