A Scania bioüzemanyagok terén betöltött vezető szerepével összhangban az új hibrid Euro 6 hajtáslánc száz százalék biodízellel is működhet. A kizárólag SCR-technológiával üzemelő Euro 6 motor már önmagában is kis fogyasztású, de ehhez még hozzájön a hibrid rendszer lenyűgöző üzemanyag-hatékonysága. A többi hibrid rendszertől eltérően, ez a rendszer városi, illetve elővárosi közlekedésre van optimalizálva, maximális sebessége pedig eléri a 100 kilométer/órát.

A Scania Citywide-buszok 10,9 métertől 18,1 méteres hosszig „nyúlhatnak” (ez utóbbi már a csuklós „méret), 250-360 lóerős Euro 6 motorral. A 320 és 360 lóerős motorok alkalmasak arra, hogy a buszt használó társaság biodízelt tankoljon. A nagy nyomatékú, CNG-vel vagy biogázzal működő motorok 280 és 320 lóerős változatúak.

– Az autóbusz-üzletág kiemelkedően költség-érzékeny terület, ráadásul a termékeknek szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük – mondta Klas Dahlberg, a Scania autóbuszokért felelős alelnöke. – Minden tényezőt figyelembe véve alkottuk meg buszainkat, amelyek így mindkét szempont szerint kiemelkedően üzemelnek.

A Scania hibridtechnológiája

Már több mint két évtizede folytat kísérleteket a Scania a hibrid technológia területén. A most bevezetett robusztus párhuzamos hibrid koncepció válasz az ügyfelek igényeire, illetve vonzó megtérülési időt jelent. Mind a buszoknak, mind a teherautóknak nagy mennyiségben fogja a vállalat gyártani, míg a Scania világszintű szervizhálózata biztosítja hozzá a megfelelő szervizhátteret.

Az új hibrid rendszer modularizált hajtáslánc-választék része. A rendszer ugyanakkor jól beleillik a Scania hosszú távú stratégiájába, amely a buszok és a teherautók esetében is a hajtáslánc villamosítását tűzte ki célul.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Scania)

Eleinte a hibrid rendszer a 12 és 14,8 méteres két-, illetve háromtengelyes buszokra lesz rendelhető. A buszok alacsony belépésűek és specifikálhatók városi, elővárosi közlekedésre vagy akár hosszabb utakra is. A hibrid hajtáslánc a Scania 9,3 literes motorjait foglalja magában, 250, 280 és 320 lóerős változatokban, amelyek közül az utóbbi kizárólag SCR-technológiával működik és száz százalék biodízel üzemre is képes.

A motor a Scania 12 sebességes, mechanikus, Scania Opticruise-zal ellátott váltójával dolgozik együtt. Ez azt jelenti, bármelyik Scania-szerviz által javítható standard alkatrészeket használnak elkészítése során. A motor és a sebességváltó között egy hibrid egység található, amely egy elektromos részegységet (motor és generátor) és automata kuplungot tartalmaz. Az elektromotor teljesítménye 150 kW, nyomatéka 1050 Nm. A hibrid egységet a váltóban is keringő olaj hűti. Az alvázon elhelyezett inverter biztosít összeköttetést az elektromotor váltakozó feszültsége és az akkumulátorok egyenárama között.

A tető első részén, egy stílusos buborékban helyezték el az 1,2 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorokból felépülő energiatároló egységet egy DC/DC-konverterrel és hűtőegységgel együtt. Opcióként sima, a tető teljes hosszában végigfutó légterelők rendelhetők, amelyek egységes külsőt adnak a busznak, miközben eltakarják a tetőre szerelt hibrid rendszereket és szellőztető egységeket.

A párhuzamos hibrid kialakítás vészüzemmódi működést tesz lehetővé a hibrid rendszer üzemzavara esetén, így elkerülhető a vontatás. A hibrid és az energiatároló rendszerek súlya mintegy 600 kilogramm. Az akkumulátor tervezett élettartama 5–7 év, amely nagymértékben hozzájárul a versenyképes megtérülési időhöz.

Hibrid üzemelés

A járművezető előtti kezelőfelület megegyezik az automata váltós buszokéval, megkönnyítve ezáltal a nagyobb flottákban a járművek közötti átállást. Az üzemmódválasztó gombokkal D–N–R-üzemmódok közül lehet választani. A jármű halkan indul, a motor alapjárati üzemmódjában csak az elektromos energiát használja. A hajtáslánc mechanikusan csak megfelelő utazósebesség elérése után kapcsolódik össze. A sofőrt a Scania Driver Support rendszere segíti, amely folyamatosan tájékoztatja vezetési stílusáról. Ha a jármű alacsony nyomatékkal halad, a hibrid Eco-roll aktivizálódik. Az elektromos rendszer hajtja vagy fékezi a járművet míg a motor alapjáratban van. Amikor a busz a megállókban kinyitja az ajtaját, illetve amikor a sofőr üresbe kapcsol és a rögzítőféket behúzza, a motor leáll.

Az összes hibrid Scania buszt felszerelték a Scania Flottakezelő rendszerrel kapcsolatot teremtő Scania Communicatorral. A rendszer rendelkezik egy irodai felhasználói felülettel, amelyen keresztül a teljes működést, valamint a jármű és a vezető teljesítményét is lehet elemezni.

A Scania hibrid rendszerének használata a DC/DC átalakítóval kombinálva, stop–start-funkcióval és a hibrid Eco-roll-lal 20–25 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez, vagy máshogy számolva 1,2–2,5 litert óránként. A hibrid járművön a SORT-ciklusok szerinti fogyasztási teszteket is elvégezték. A 20–25 százalékos kombináltüzemanyag-megtakarítás és a biodízel motor (320 LE-s változat) együttes alkalmazása esetén a széndioxid-megtakarítás a 60–65 százalékos szintet is elérheti, amely kimagasló érték a hibrid Euro 6 buszoknál.

A lehetséges megtakarítások persze jelentősen függnek a kiválasztott útvonal forgalmi viszonyaitól. Tipikus városi üzemeltetésben, 10–12 órás munkanappal számolva a megtérülési idő 7,5 és 9 év között mozog, míg az elővárosi üzemeltetés során hasonló munkanappal 5,5 év és 7 év között várható. A számítás során 10 éves élettartamot és éves szinten 330 munkanapot vettek alapul.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!