Vége az örökös sorompótöréseknek?

MTI/iho   ·   2015.01.11. 12:41

Térfigyelő kamerákat szerelnek fel a vasúti fénysorompóknál Szajolban az önkormányzat és a MÁV összefogásával, hogy ily módon próbálják megelőzni a biztonsági berendezések gyakori megrongálását. Szöllősi József polgármester az MTI-nek azt mondta: megelégelték helybéliek a sorompók ismétlődő tönkretételét, mert ennek rendszeresen az arra közlekedők látják a kárát, hiszen a hibák kijavításáig nem lehet áthaladni a vasúti pályán. Az egyik sorompó a nagy vasúti forgalom miatt sokszor lezárja azt az utat, amely a vasútállomás közelében lévő ipartelephez vezet. Az oda tartó kamionok, mezőgazdasági erőgépek számtalanszor törték már el a fénysorompó karját, a károkozók azonosítása pedig szinte lehetetlen, és előfordul, hogy a javítás órákat vesz igénybe – tette hozzá.

A polgármester levélben fordult a MÁV-hoz, és kérésére a vasúttársaság anyagi segítségével az egyik fénysorompós átjárónál, illetve a kerékpárlopások miatt a vasútállomás épületénél helyeznek el térfigyelő kamerákat. A MÁV vállalta, hogy egy harmadik helyen maga szerel fel egy berendezést.

A tavasztól üzemelő kamerák részei lesznek a Szajolban már működő térfigyelő rendszernek. A felvételeket kizárólag a rendőrségnek adják ki, és a rongálások ügyében indított nyomozásoknál felhasználják.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek