(légifotók: Szabó Anna)

Lassan a finálé felé tart az őcsényi Eb, amelynek nyitójáról már beszámoltunk, most pedig egy igen hangulatos és élvezetes összefoglalót kaptunk a verseny mindennapjairól. Amelyek amúgy az összegyűlt remek pilóták és gépek okán inkább permanens repülőünneppé alakulnak, persze sok verejtékkel, nemcsak a hőség miatt...

Hatmilliárd forint. Körülbelül ennyi az értéke annak a cirka nyolcvan repülőgépnek, amelyek felsorakoztak a griden (rajtrácson) az őcsényi Európa-bajnokság versenynapján. Kimondani is sok. Hát még kifizetni!

De ezen a szinten másképp már nem lehet labdába rúgni. A csúcsgépnek számító ASG 29, a 18 méteres kategória zászlóshajója, szinte olcsónak számít a maga 150 ezer eurós árával. Lenyűgöző az a winglet-erdő, ami az égbe mered, ahogy az ember végigtekint a várakozó gépeken.

És kezdi elhinni, hogy igaz az elmélet, amely szerint létezik végtelen szárny, főleg ha a szabad osztály csodáit nézzük. Jaj a szegény kisegítőknek, amikor ezt mind le kell mosniuk! Csodálatos az a mérnöki munka, amellyel megtervezték és megalkották ezeket a műremekeket, és irigylésre méltó lehet birtokolni és vezetni egy ilyen csodát.

Mert ez tényleg az. Hatvan fölötti siklószám, precízség, innováció és tökély minden szinten, minden részletben. Persze jogosan merül fel a kérdés, lehet, hogy csak a legtehetősebbek jutnak el ide, és az igazi tehetségeknek pedig be kell érniük néhány helyi repüléssel a klubuk ütött-kopott gépeivel? Az eredmények nagy összességben nem ezt igazolják.

Hihetetlenül kiegyensúlyozott a mezőny. Ha az időjárás nem szól közbe, és a feladat is reális, a terepre szállást nem nagyon ismerik a versenyzők. Olyan szorosak az eredmények, annyira közel vannak egymáshoz, hogy legtöbbször csak egy pillanatnyi döntésen, egy jobb vagy rosszabb perióduson, meg egy kis szerencsén múlik az aznapi átlagsebesség, azonban a tudás mindegyiknél megvan.

És a végén természetesen az nyer, aki a legkiegyensúlyozottabban teljesít, és a napi pontveszteségei a legkisebbek az aktuális nyerteshez képest. Így nagyon gyakran olyan lesz a bajnok, aki még versenyszámot sem nyer, csak hozza, amit kell. És ehhez tényleg kevés a sokmilliós repülő. Azonban szükséges feltétel!

El kell, hogy mondjuk: ez a javarészt tehetősebbekből álló repülő elit mégsem magas lóról tekint a világra. Szimpatikus, kedves társaság, akik a pihenőidejükben is egymás ellen „harcolnak” vagy a focipályán, vagy a csocsóasztalnál, vagy egy röplabda mérkőzés keretében, ahol tegnap világbajnokok csaptak össze. Nem láttam azt az ellenségeskedést, azt a folyamatos elégedetlenkedést, ami sokszor a magyar versenyeket jellemzi, ahol csak a záróbulin találják meg az igazi összhangot a pilóták.

Számomra a verseny legszebb pillanata volt, amikor a napi győzteseket díjazták, és az open kategória leggyorsabbja a lengyel Adam Czeladzki lett, aki ma már egy repülőbalesetből kifolyólag lebénult lábakkal repül a számára átalakított JS 1-gyel. Hosszan elnyúló vastapsot kapott a versenyzőktől, ez nem csak a szokásos formaság. Aznap megverte Európa legjobbjait.

A szervezésre – úgy láttuk – nem lehet panasz. Minden flottul működik, mindenki tudja a helyét, és a külföldieknek is minden világos. A reggeli eligazítás pontos és tartalmas, mindent meg lehet tudni, és nem húzzák senkinek az idejét. Országonként kapjuk a feladatlapokat, és a briefinget egy kis videoklippel kezdik a szervezők az előző napi eseményekből összeollózva.

A startra menetel előtt a mérlegelés mindenkinek kötelező, és a súlyhatárokat nagyon szigorúan veszik. A multi-seat kategória például 750 kilogrammban van maximalizálva. Nem is lehetne elindulni már a régi lengyel gépekkel, amelyekkel csak teli vízzel lehet felszállni. A pilótákat csak a verseny elején mérték meg, így ha valaki csalni akarna, az csak úgy tudna, ha gyorsan felszedne magára 20–30 kilót – ahhoz sok csülköt kéne megenni.

Bár amilyen az időjárás, itt inkább csak fogyni lehet. A griden a tűző napon a hőség elviselhetetlen. Mindenki próbál valami praktikát bevetni: van, aki a szokásos szárny alá ülőset, bár ezek a végtelenül karcsú szárnyak sok árnyékot nem vetnek már, vannak speciális napernyők, a hollandok egyszerűen bevizezik a dekktakarót, de számomra a legtökéletesebb a franciák megoldása volt, akik mobil sörsátrat állítottak föl a gépük orránál. Sebastian Kawa, az aktuális világbajnok is a szárny alatt alszik a vontatásra várva, ő így relaxál felszállás előtt.

A szervezők „zöld versenyt” hirdettek, előadást tartottak, hogyan szelektáljuk a szemetet, hogyan zuhanyozzunk, mennyi vizet használjunk, ami meglehetősen visszásnak tűnik egy vitorlázórepülő bajnokságon, ahol napi szinten több ezer liter vizet töltenek fel a pilóták a gépeikbe pusztán azért, hogy nagyobb átlagsebességekre legyenek képesek, amit aztán a leszállás előtt vagy egy gyenge időben eldobnak. De ezzel nem a rendezőket akarom bántani, ez egy ilyen sport. Egy Afrika-kupán (már ha van ilyen) ez bizonyára másképp megy. Csak ne akarják így megmondani, hány perc alatt zuhanyozzak le, amikor annyi tiszta víz megy a pocsékba...

A verseny még folyik, a hangulat nagyon jó, és az időjárás is viszonylag kegyes hozzánk, így már volt​ nyolc​ értékelhető versenyszám. Szombaton törölték a számot, bár a 18 méteres kategóriát még felhúzták, de a Mecsek fölött gerjedt zivatar miatt a reptér környéke teljesen leárnyékolódott, így esély sem volt, hogy a szám értékelhető legyen. Az őcsényiek jól döntöttek, és még időben lefújták a napot.

Vasárnap hivatalos pihenőnap volt, amit strandolással és természetesen szekszárdi bor kóstolásával töltöttek a csapatok. Hétfő óta még további négy nap tudtak repülni a pilóták, igen jó, bár néha a zivataroktól izgalmassá váló időjárási körülmények közt. A versenyzők megmutatták, hogy milyen hihetetlen átlagsebességekkel lehet szárnyalni egy vitorlázó-repülővel. Nem ritkák a 130–140 kilométer/óra feletti átlagok. A hetedik számban például az open győztese 145 kilométer/órás átlagsebességet ért el 435 kilométeres távon. Még szerencse, hogy itt nincs sebességkorlátozás.

A mieink jól szerepelnek ebben a bitang erős mezőnyben, jelen állás szerint a legjobb pozicióban, legkevesebb ponttal lemaradva az élmezőnytől ​Szabó Peti a 18 méteres osztályban és ​Kiss Dani–Szabó Anna​ páros várj​a​ a ​végjátékot​, száraz termikes időjárásra számítva, hogy ki tudják használni jobban a helyismeretüket, és megszorongassanak pár világ- és Európa-bajnokot. Mit lehetne mást mondani: hajrá, magyarok!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!